5. fejezet

Másnap reggel, mikor felkeltem, fogalmam sem volt, mit tehetnék. Egyből a tegnap esti történtek jutottak eszembe, de nem mertem kimenni lakrészemből, hogy cselekedjek valamit. Viszont le kell valahogy tisztázni ezt az ügyet, mert ez így nem normális. A herceg azt hiszi, hogy egy udvarhölgy vagyok, ráadásul megcsókolt, Nem lesz ez így jó... Ilyet nem tehet. Na tudata alatt helyesen cselekszik is. Meg kell neki mondanom, ki vagyok valójában... De akkor viszont megutál, ha megtudja, hogy hazudtam neki.... Fogalmam sincs, mit tehetnék... Igen, el fogom neki mondani az igazat.
Már épp indultam is volna ki az ajtómon, mikor megpillantottam őt lakrészem ajtaja előtt. Csak úgy izzott köztünk a levegő, viszont mindkettőnk hallgatott. Nagyon kínos volt ez a pár másodperc. Ibrahim úgy nézett rám, mint egy istennőre, láttam a szemében a félelmet és a megbánást. Pedig egyik sem kellett volna mutatkozzon rajta, hogy semmi bűnt nem követett el... Hisz én vagyok a hercegnő. De ő ezt nem tudja. Viszont nem titkolhatom előtte tovább. Hisz lassan a felesége leszek.
-Figyelj, Kenna, nagyon sajnálom a tegnap történteket, nem tudom mi ütött belém.. Veszekedni kezdtünk, aztán muszáj volt valamit tegyek.. Egyszerűen nem gondoltam bele, mekkora marhaságot követek el, épp veled... A hitvesem udvarhölgyével. Annyira sajnálom, Kenna, kérlek, ne haragudj...
-Ibrahim, kérlek, bejezd be... Nekem kell mondanom valamit, vagyis .... Valamit elhallgatta előled idáig... Nagyon sajnálom, de előre csak játéknak indult, de aztán belekavarodtam, nem tudtam kikerülni a szerepből...
-Miről beszélsz, Kenna? Nem értelek. Beszélj világosan.
-Ibrahmi, nem az vagyok, akinek hiszel... Én...-mondtam volna el az igazat, de ekkor az ajtóban megjelent szolgám.
-Asszonyom, elkészült a fürdőd, hadd kísérjelek be.- ekkor viszont meggondoltam magam, az a bátorság, ami eddig bennem volt, hirtelen mind elillant a szolga jöttével együtt. Nem akartam, hogy megutáljon Ibrahim. Majd egy másik alkalommal elmondom neki.
-Rendben, mindjárt megyek, de valamit még meg kell beszélnem a herceggel.
-Rendben asszonyom, várlak a fürdőben.- majd elment. Ibrahim már türelmetlenül várta, hogy mit szeretnék vele közölni ilyen sürgősen.
-Szóval, mi az a sürgős, fontos dolog, amit mindenféleképp tudnom kell?
-Őhm... Hát.... Őhm... -fogalmam sem volt, hogy mit mondjak. Ekkor megpillantottam egy velencei vázát a szobámban.- Igen, igen, csak azt szerettem volna mondani, hogy én nem a hercegnő szolgája vagyok, hanem egy velencei szolga. Asszonyom szolgáját megölték, ezért vett engem maga mellé.
A herceg teljesen elképedt. Már már elájulni igyekezett, mikor megfogtam a vállát.
-Hercegem, mi a baj? Minden rendben?
-Nem, semmi sincs rendben! Akkor ki vagy te? És mi az, hogy meghalt? Kenna halott? Akkor te ki a fene vagy, mondd?
-Én...én ... Fatma vagyok. Muzulmán vallású, engedelmeddel, nemrég tértem meg, asszonyom tiszteletére. Később férjhez kíván adni, mondása szerint.
-Én ezt nem értem... Annyira hasonlítasz Kennára..
-Honnan tudod, hercegem, hogy ő milyen, hisz már vagy 10 esztendeje nem láttad. Tudomásom szerint...
-Igen, de őt soha nem felejtem el... A szemei... Gesztenyebarnák, de olyan erős, szép színűek... Pont, mint a tiéd.... Mondhatni ugyan olyan. Felfogni nem tudom, hogyan lehetséges ez.. Még a szád görbülete is ugyanaz... Nem lehet... Te vagy az Kenna, ne hazudj nekem, nem lehetsz más, csak is ő. Az én szerelmem...
-Ibrahim, kérlek ne hazudtolj meg engem, s saját nevem. Fatma vagyok, és velencei, nem Kenna. Asszonyodat nem ismerem, sajnálom. És azt sem tudom, hogy valóban hasonlítunk- e, vagy sem, a lényeg, hogy most már tudod, nem az vagyok, akinek hittél, és akit szeretsz... Tehát ez, ami történt végképp vétek, és helytelen volt...
-Én ezt nem értem.... Azt hittem, Kenna az én nagy szerelmem, és soha, senki mást nem fogok úgy szeretni, mint őt... Erre ma kiderül, hogy mégis... És Fatmának hívják...-Nem hiszem el.. Azt hittem, ezzel mindent elintéztem, és nem fog tovább velem foglalkozni...
-Ibrahim, kérlek, ne mondd ezt, te Kennát szereted, nem engem... Te magad mondtad...
-Kenna a múlté... Ráadásul te mondtad, hogy halott. Nem várhatom rá örökké. Így meg pláne nem. Kérlek, mondd, hogy te is viszont szeretsz!
-Hercegem, én nem tudom mit mondhatnék... Nekem... nekem.. már van valakim Velencében, nem tehetem ezt vele, magad is beláthatod.
-Hogyan?! De hát.. De hát..
-Kérlek, bocsáss meg, hogy nem szóltam előbb, de nem tudtam, hogyan mondhatnám el neked...- láttam a szemében azt a haragot, amit ekkor fogta el..
-Hogy hogy nem? Miért ne mondhattad el, nem értem... Odajössz, és azt mondod. Hercegem, nem Kenna, Fatma vagyok. Ennyi az egész. Kenna meghalt. Olyan nehéz lett volna? Ha az elején tudom, nem szeretek beléd, és nincs ez az egész kellemetlen helyzet.
-Szóval, monst azt mondod, hogy ha már a nevem nem is Kenna, neked nem is kellek? Ezt vallottad most be?
-Nem, Fatma, én nem így értettem, de talán...
-Talán mi?
-Akkor talán igen, mégsem történik ez meg.
-Hát ez nagyon jó... Szóval csak azért szerettél, mert Kennának hittél, nem belém vagy szerelmes, nem is a jellemembe... Csak egy névbe.
- Nem, ez így nem igaz, Fatma! Akkor még nem szerettelek, mikor először találkoztunk, és igen, ha az elejétől kezdve igazat mondasz, talán nem szeretek beléd, de most, hogy e véletlen folytán megismerhettelek, iganis Beléd szerettem, és saját magadért, nem Kennáért. Hidd el nekem, nem hazudok. Nem tisztem.
-Rendben, tegyük fel, hogy hiszek neked. Viszont ha így is lenne, engem pedig nem várna haza szerelmem, akkor sem lehetnénk együtt, mert neked napok múlva esküvőd lesz, nem teheted meg.
-Háremhölgyeket tarthatok, úgyhogy igenis együtt lehetünk.
-Én nem leszek második nő. Ezt felejtsd el!
-Nem kell annak lenned, elveszem a hercegnőt, de soha nem fogom őt úgy szeretni, mint téged! Te lennél az első, és az egyetlen szerelmem!
-Nem hiszem, hogy ez helyes és tisztességes lenne a hercegnővel szemben.
-Nem számít. A törökök csak azért kötnek a spanyolokkal szövetséget, hogy lekössék őket, és ne vegyék észre, hogy később kizsákmányolják őket. Ez egy csel, Fatma, semmi több. Már évek óta ezt tervezi apám, és végre nemsokára be is teljesedik.
-Hogy... Mi?!- nem hittem a fülemnek. A törökök valóban csak ki akarják fosztani Spanyolországot?! Nem, ezt nem tehetem, nem hagyhatom, hogy a törökök tönkretegyék az országomat, csak mert nekik mindent szabad! És én még hozzá akartam menni ehhez a.... Undorító...
-Igen, jól hallottad. Úgyhogy nem kell foglalkoznod a hercegnővel. Felejtsd őt el, és csak felünk foglalkozz!
-Mondd, hogy tehetted?! Hogy teheted ezt a spanyolokkal, nincsen szíved? Évek óta a támogatásukat és a segítségüket élvezitek, és ez a hála? Mondd, miféle szörnyetegek vagytok ti? És még azt hiszitek, hogy ti vagytok a legjobbak? Közlöm veled, hogy nagyot tévedsz! És nem fogom hagyni, hogy ezt tedd az országom... Akarom mondani asszonyom országával!
-Mit akarsz tenni?- állta el az ajtó előtti utat.
-Nem tudom, talán elmondom asszonyomnak az igazat, hogy ne kösse össze az életét egy hazuggal!
-Nem teheted, ezt bizalmasan osztottam meg veled, Fatma!
-Nem érdekel, Ibrahim, hagyj békén, és eressz utamra!
-Nem, asszony, felejtsd el! Ha ezt teszed, kénytelen vagyok kidobatni téged a palotából!
-Hogy mondod?
-Úgy, hogy válassz: Kidoblak, vagy hallgatsz?
-Nem hiszem el... Te így fejezed ki a szeretetedet annál a nőnél, akit szeretsz?
-Te pedig elárulnál, pedig tudom, hogy szeretsz!
-Nem én! Most már annyira sem, mint ezelőtt a kis bevallásod előtt!
-Nem értelek, Fatma... Miért csinálod ezt? Ha hallgatsz, a háremembe veszlek, és soha többé nem kell szolgaként élj!
-Inkább leszek szolga a spanyoloknál mint egy olyan férfi karjai közt, aki ekkora csaló!
-Te tudod, Fatma... Jól van, akkor menj, nem tartalak vissza. Viszont elmondom neked, hogy amint leérsz az emeletről, kidobatlak a palotából! Csak nem hiszed, hogy hagyom, hogy keresztbe tegyél ennek az évek óta készülő tervnek?
-Szánalmas vagy, hercegem... Most pedig eressz utamra.- majd kimentem a szobából. Már mentem volna le a lépcsőn, mikor megjelent egy tucat szolga az aljánál. Ekkor elébük mentem, majd azonnal rájuk parancsoltam, hogy engedjenek utamra, mert én vagyok a hercegnő, és ezt szolgáim is bizonyítják. Ekkor megkerestem azt a szolgát, akit itt mindenki hercegnőnek hitt, és közöltem vele a dolgokat.
-Figyelj, innentől kezdve visszaáll a rend! Te a szolgám vagy, én pedig a hercegnő, Kenna.
Most pedig hagyd el a lakrészt, és menj át az enyémbe. Az emeleten van, jobbra a második. Meg fogod ismerni, csak annak van barna ajtaja, a többi piros.
-Rendbe asszonyom, de megtudhatom, mi történt, hogy ezt teszed?
-Csupán annyi, hogy eleget hazudtunk. És tudd meg, hogy nem lesz esküvő. A szultán átveri a spanyolokat, ki akarja fosztani az országot, nem pedig segíteni. Azonnal közlöm az uralkodócsaláddal, hogy nem lesz itt semmi! Köszönjék maguknak, és a cselüknek!
Már úton is voltam a szultán felé, mikor megpillantottam Kerimet.
-Asszonyom, hát te mit csinálsz itt?
-Egy szót se, Kerim, egy szót se! Tőled nem ezt vártam. Legalább te szólhattál volna a dologról, nem hiszem el, hogy itt mindenki ennyire aljas!
-Nem értelek, asszonyom, mire célzol? És a kezdetektől fogva őszinte vagyok veled, minden titkomat tudod.
-Ne hazudj nekem, ne tagadd, hogy országod csak azért házasodik Spanyolországgal, hogy könnyebben kizsákmányolhassák őket!
-Hogy... mi? Ezt én nem értem. Honnan veszed ezt az őrültséget, mondd?
-Ez nem őrültség, Kerim, maga Ibrahim herceg mondta, hidd el, nem magamtól találtam ki. Miért tennék ilyet?
-De.. Én ezt nem értem... A szultán szereti a spanyolokat, miért ártana nekik?
-Micsoda? Te tényleg nem tudtál erről? Egészen biztos?
-Nem tudtam, persze, hogy nem. Akkor már te is tudnál róla.
-Ebben most már biztos vagyok. Csak benned bízhatok, úgy látszik.
-Bennem mindig, asszonyom, elhiheted. Amit tudnod kell, azt én el is mondom neked.
-Rendben, hálás vagyok érte, de most segíts, kérlek! Ki kell innen jutnom, hogy hazamehessek szolgáimmal. Itt többé nincs maragásunk.
-Ne tedd, Kenna, elintézem, hogy magadtól, méltósággal távozz innen, ne megszökve, mint aki rosszul tett valamit. Ebben egyedül mi vagyunk hibásak.
-De mégis hogyan, Kerim?
-Menj be a szlutánhoz, és közöld vele, hogy mindent tudsz a tevéről, és mindenkinek elhíreszteled, ha nem bontja fel az eljegyzést, és nem fizet kártérítést ezért.
-Szerinted megengedné, hogy elhagyjam az országot?
-Nem biztos, de egy próbát mindenféleképpen megér. Ha nem sikerül, akkor megszöktetlek én.
-Megtennéd?
-Neked bármit, Kenna. Csak egy szavadba kerül, és a tiéd vagyok minden szolgálatra.
-Ez igazán rendes tőled, Kerim. Köszönöm.
-Nem tesz semmit, asszonyom.
-Akkor vágjunk bele.
A szultán azonnal fogadott minket, és szinte minden fontos ember benn volt nála, épp a Kádival beszélt valamiért, a fővezére valami ügyet intézett asztalánál, és Meliha szultána is ott volt, Ibrahim és Kerim húga, a szultán legkedvesebb gyermeke. Gyönyörű szép volt. A haja majdnem a háta aljáig leért, ha fonva volt, akkor is. Aranyszőkén csillogott, mikor a nap fényes sugarai megvilágították, és olyan fényes volt, mint a gyémánt. Mindenki megcsodálta, sosem látott még a világ ilyen gyönyörű nőt. Olyan karcsú dereka volt, hogy a férfiak majdnem egy kezükkel átérték, és olyan formás volt, hogy mindenki megirigyelte. És mégcsa buta sem volt, örömmel segített minden ügyében a szultánnak, és verhetetlen volt sakkban, akár a szultán. Anyjától örökölte ezeket az erényeket, ugyanis míg ő meg nem született, őt tartották a világ legszebb nőjének, nem hiánya volt a szultán választottja és legkedvesebb asszonya mind közül. De miután Meliha világra jött, mindenki elfeledte anyja nevét, és az övé lett ismert szerte a világon. Mindenki ismeri, akár látta élőben akár nem. Magam is csak hallottam róla ezelőtt, de a szóbeszéd egy cseppet sem túloz. Valóban nem láttam még nála szebb asszonyt, és aligha fogok a közeljövőben. Apjára viszont egyáltalán nem hasonlított.
-Szultánom... Köszöntötte Kerim azonnal a szultán,t mikor beléptünk az ajtón. Én azonban még csak meghajlásra sem méltattam, rettenetesen nagyot csalódtam benne.
-Kenna asszony, üdvözöllek téged, mi járatban errefelé? Nem ér rá később, rengeteg a ...
-Nem szultánom, nem ér rá, egy percig sem! Hazudtál nekem, is kihasználnád népem erejét és gazdagságát!!
-Hogy... micsoda? Milyen néped? Te egy szolga vagy, nem igazén értelek, K...
-Nem ,szultánom, ebben nincsen igazad. Én is hazudtam neked, mert nem szolga vagyok, hanem a hercegnő.- Ekkor belépett Ibrahim is, de azt, amit az imént mondtam, pont nem hallotta.
-Hogyan lehetnél te, mikor az élőbb beszéltem vele? Miket hadoválsz össze?
-Nem hazudok, szultánom. Csak azért hazudtam kilétemről, mert meg akartam viccelni Ibrahimot, de aztán túlságosan belefolytam a dologba. Akár szolgám is bizonyítja, ha kell.
-Igen, kell. Hívjátok ide, most! Ez az ügy nem tűr halasztást!
Pár perc múlva meg is jelent szolgám, aki igazolt mindent.
-Igen, szultánom, nem én, hanem Kenna asszony az igazi hercegnő.- Erre Ibrahim nagyot nézett.. Látszólag teljesen összezavarodott, ugyanis ez már a mai nap a 3. személy, amit hozzám kapcsolhat.
-De.. Én ezt nem értem, hisz Lola a hercegnő, nem te.
-Nem szultánom, ez csak védelem volt az ellenséges országok ellen, hogy ne engem, hanem Lolát célozzák, s bántódásom ne essék.
-Értem... Hát, akkor ebben az esetben, üdvözöllek, hercegnőm....
-Hogy mi? Én már semmit sem értek. Most akkor Kenna vagy Fatma vagy? Velencei, vagy spanyol szolga, vagy hercegnő? Kérlek, most már az igazat mondd!
-Hercegnő vagyok, Ibrahim, az a hercegnő, akit napok múlva elvettél volna, ha nem kotyogod ki a terveteket apáddal!
-Szóval te voltál, Ibrahim. Hogy tehetted, mikor mondtam hogy ez csak a kettőnk titka, senkinek sem szólhatsz róla? Ráadásul pont az érintett személynek? Gratulálok..
-Most már igazán nem ez a lényeg... Annál inkább, hogy átverted országom, miután annyi segítséget nyújtottunk nektek, és gazdagítottuk kincstáradat!
-Igen, de ez nem elég! Nekünk ez egész ország kell! Jelenleg az országod a leggazdagabb a világon, és Törökország kincstára elég szegényes. Muszáj pénzt szereznünk, ha háborút szeretnénk indítani a közeljövőben.
-Akkor keressétek meg magatok, ne egy másik országtól vegyétek el! Nagyot csalódtam a törökökben! És azonnali frigyfelbontást és kártérítést követelek a hazám nevében, valamint egy hajót, hogy távozhassak innét, rögvest!
-Várj egy kicsit, asszonyom, beszéljük ezt meg! Ha házasságot kötsz fiammal, országaink védeni fogják egymást, és persze támogatni is, annyi csupán a kérésünk, hogy adjátok nekünk a kincstár bevételének háromnegyedét. Annyi pénz folyik oda be, hogy 3 ország is elélne annak egy tizedéből.é Fel sem fog tűnni az a háromnegyed rész, hidd el!
-Mondd, te teljesen ostobának nézel minket? Háromnegyed részt? Soha, de még negyedet sem! Semmit nem kapsz tőlünk, amiért kijátszottál! Ha szép szóval kéred, és nem aljas csellel akarod véghezvinni, annyit adtunk volna, amennyit a néped kíván. De így, hát elfelejtheted az ország támogatását. Keress már szövetségest!
-Rendben, asszonyom, megértem haragod, és elengedlek utadra. Sajnálom, hogy így végződött ez az egész.
-Csakis magadnak köszönheted, szultánom.
-Tudom, Kenna. A kártérítésed pedig egymillió akcse. Remélem megfelel.
-Igen, meg. Tudomásul véve, hogy a kincstárad jelenleg szegényes állapotban van.

-Köszönöm megértésedet, hercegnő.
-Én még ilyenkor is kegyes vagyok, látod... Most pedig, ha megengeded, tévoznék. A hajó mikor indul?
-Egy órán belül, ha megfelel.
-Teljesen.
-Akkor hát viszont látásra! Allah kísérje utadat!
-Köszönöm!- majd távoztam, Kerimmel együtt a teremből. Odakint teljesen felszabadultam, minden teljesült, amit akartam. Hazamegyek, nem lesz esküvő, és kártérítést is fizettek.
Köszönöm, Kerim, Nélküled nem sikerült volna. Ha te nem mondod, hogy próbáljam meg, talán haza se jutok. Legalábbis ilyen könnyen és hamar biztosan nem. Nem is tudom, hogyan hálálhatnám meg neked.
-Ugyan, asszonyom, semmiség. Beérem egy búcsúcsókkal.
-Hogy mivel?
-Egyetlen csókodat kérem csupán. Szerintem nem nagy kérés.
.Kerim, ez most egy kicsit kellemetlen, de ezt nem tehetem, hercegnő vagyok.
-Ugyan, senki sem látja. Ne csináld.
-Rendben van, de csak egyetlen csók, ami köztünk marad örökre, rendben?
-Rendben. Szavamat adom.- Ekkor Kerim becsukta a szemét, én pedig megfogtam a kezét és ajkára helyezve ajkam, megcsókoltam őt, erőteljesen. Mikor egymástól semmi távolságra sem voltunk, már egyáltalán nem éreztem feszültséget. Olyan természetes és jól eső volt, mint Ibrahimmal soha. Egyszerűen varázslatos. Ekkor viszont Ibrahim jött ki a lakrészből, , és meglátott minket ,amint csókolózunk. Én ekkor még csókoltam Kerimet, mert elkapott a hév. Nem is tudtam, hogy így vonzódom hozzá, alig bírtam leállítani magam.
-Jól van Kerim, megkaptad, amit akartál, remélem örülsz.
-Nem tudtam, hogy ilyen hosszú ideig fog tartani. Azt éreztem, hogy nagyon is élvezted ezt a dolgot. Mi lenne, ha.. - majd fogott, és hirtelen magához húzott, majd letámadott. Én nem ellenkeztem, ugyanis nem is akartam.

Alig akartuk elengedni egymást. Ha egy hálószobában lettünk volna, talán más is történik, de szerencsére leálltam.
-Kerim, egy csókot ígértem.
-Nem tűnt úgy, hogy nagyon ellenezted a dolgot.- mosolygott elégedetten, a mosoly pedig letörölhetetlen volt a képéről.
-Te kezdted, nem én... Na de mindegy, én egy óra múlva indulok, készülődnöm kell.

3. fejezet

Így belegondolva igaza volt a herceg öccsének..... Nem lenne még szerencsés elmondani, viszont ez egy nehéz titok..... Hogy fogom megőrizni? Ráadásul az a szolga nem valami jó színésznő, rá fognak jönni nem sokára, ha így folytatja. Vagy ki kell tanítanom..... Még beszélni sem tud rendesen.... Jajj, mit tettem..... Nem hiányzott most ez a nyűg a hátamra.....
 Bementem a szobámba, majd leültem az ágyra, hogy kicsit lenyugodjak..... A következő pillanatban viszont Ibrahimmal találtam magam szemben.
-Hercegem.... Te mit keresel itt?- szóltam hozzá sértődötten, majd elfordultam.
-Kenna, kérlek, ne haragudj, hogy olyan faragatlan voltam. Nem kellett volna elküldenem téged. Meg kellett volna, hogy hallgassalak.... Bocsáss meg!
-Ibrahim.... Én tisztellek és kedvellek téged, de kérlek ne kezelj engem gyerekként. Lehet, hogy nem vagyok még olyan érett ránézésre, de igen is felnőtt nő vagyok, aki van annyira akaratos és kitartó, hogy ha kell benn marad. Saját akaratomból jöttem tőled el, mert meggondoltam magam. Nem mondom el, mit akartam. Már megtettem öcsédnek, aki szívesen meghallgatott.
-Kerimnek? Te találkoztál Kerimmel?
-Igen találkoztam, és sokkal kedvesebb nálad, felség!
-Kenna, most miért csinálod ezt, mondtam, hogy sajnálom....
-Nem érdekel a sajnálatod, menj innen!
-Hogy beszész velem, tudod, hogy ki áll előtted?
-És te, te tudod, hogy ki áll előtted? Tudod, ha?- hirtelen elvesztettem a fejem...
-Na ki?
-Én vagyok Spanyoloszág ki..... királynőjének az udvarhölgye.-hú, ez nem sokon múlott. Ekkor Ibrahim nevetni kezdett.- Ne nevess, hallod? Igen is van tekintélye egy udvarhölgynek is!
-Kenna, hagyjuk ezt az ostobaságot, és beszéljük meg normálisan. Rendben?
-Nem, Ibrahim, hagyj engem békén, menj innen!- Erre már ő is bedühödött.
-Hm. Látszik, hogy még valóban gyerek vagy!- majd kiment....
-Nem hiszem el, ez az ostoba, ez a semmirekellő.... ez a .....
-Asszonyom, hagyd őt.... Nem tehetsz semmit.- jött oda hozzám egy eddig még nem látott szolga. Nagyon ismerős volt az arca, egészen barátias, mintha már régóta ismerném.
-Ismerjük egymást?
Igen, asszonyom, még itt szolgáltam, mikor te gyermekként idejöttél Lola hercegnővel.
Ó, értem. Akkor azért vagy ilyen ismerős.
-Igen, bizonyára.- mosolygott rám kicsit zavartan, majd kiment a többi szolgával együtt. Nem hiszem el, hogy leendő férjemmel már is így összekaptunk. Nem is akarom őt annak, menjen inkább máshoz.... Faragatlan tuskó.....

~~~~~~~~*~~~~~~~~

Később, mikor éhes lettem, úgy döntöttem, magam hozok fel ételt a konyhából, ha már úgy is "csak udvarhölgy" vagyok..... Lesiettem, majd néztem valamit, hogy mit tudnék enni, mert már nagyon éhes voltam.
-Te, aga, kérlek, készíts nekem valamit, éhes vagyok.
-Ki vagy te asszony, ismerlek?- most nagyon nem volt kedvem ehhez.
-Nem tudom, nem is érdekel, enni jöttem, nem csevegni.
-Jól van, jól van, nem kell úgy leteremteni mindjárt....
-Bocsáss meg, Kasim aga, ne akartam.....
-Honnan tudod a nevemet, te lány?-kérdezte furcsállván, de szerencsére nem volt időm elmondani, mert hirtelen Ibrahim lépett be az ajtón.
-Te meg minek jöttél ide utánam, meg mondtam, hogy nem akarok beszélni erről!
-Kenna, ne légy ostoba, légyszives beszéljük meg higgattan!
-Na jó én most kimegyek egy kicsit, rendben?-indult az ajtó felé a szakács, de Ibrahim megállította.
-Nincs mit ezen megbeszélnünk, hagyj engem, rendben?-mondtam, majd kientem volna, de megfogta a kezem.- Eressz el, mit csinálsz?!
-Nem hagyom, hogy ilyenen összevesszünk. Barátok vagyunk, ne tedd ezt, kérlek!
-Te kezdted az egészet, vondd vissza, hogy gyerekes vagyok!
-Rendben, rendben, csak kérlek fejezzük már be! Rendben?
-H.... Rendben......
-Na, végre..... És most, hogy minden rendben, elmondhatod, hogy mit akartál.
-Őm,- fogalmam sem volt, hogy mit mondjak.- Csak annyi lett volna, hogy valamikor megmutathatnád nekem az udvart, rég jártam már itt.....
-Kenna... Ez lett volna olyan fontos? Nem hiszem, hogy ezért annyira sürgettél volna.
-De igen, mert tudom, hogy csak akkor hallgatsz meg.
-Ne haragudj, de tényleg sok volt a dolgom.
-Mindegy, a lényeg, hogy kibékültünk. Viszont most ráérsz? Akkor megmutathatnád.....
-Na jó, legyen. Gyere velem!

Később, miután összeszedtem magam, kimetünk a kertbe ketten, őrök nélkül, ahogy kértem. Elképesztő, itt, az oszmánoknál még jobban az ember nyomában vannak, mit minálunk. Nem is értem, mire ez a nagy védettség. Mindegy is, hála Istennek most nem zavart senki. Nem szeretem, ha ismeretlen emberek követnek.
-És, mit szeretnél megnézni igazából?
-Nem is tudom, igazából minden érdekel. Mindent látni szeretnék!- ő elnevette magát.
-Rendben van, akkor gyere! Először is, ez is a mi kis belső kertünk. Mindent megtalálsz, amit szeretnél, képzeld, egykor....- alig hallottam szavait, amit mondott, csak arra konceltráltam, hogy hogy tartsam titokban ezt az egészet még egy ideig, Ha kideül, nekem annyi, oda a házssság, ráadául Ibrahim megutál. Fogalmam sincs mit kéne tennem. A légyeg, hogy most már Kerimen kívül senki sem tudhatja meg.
-Kenna, hallod amit mondok?-kérdezte kissé hangosan, majd megfogta a vállam. Kirázott a hideg, teljesen elgondolkoztam.
-Igen, persze, mind gyönyörű.-Ő elnevette magát.
-Rendben. Látom, ezek nem igazán érdekelnek. Úgy, akkor elviszlek lovagolni. Persze, ha szeretnéd.....- ezen nagyon meglepődtem. Miért vinne el egy udvarhögyet csak úgy lovagolni? Már az is szokatlan volt, hogy a kertet megmutatta, nem számítottam rá, igazából nem is nagyon érdekel. A lovakat viszont imádom.
-Hát, kedvem az van, felség, de ....
-Kérlek, ne hívj így, Kenna, mióta ismerlek már csak Ibrahim, rendben?
-Igen, rendben. De akkor sem értem, miért viszel el, senki nem vagyok, csak....
-Reggel még nem ezt mondtad, sőt még ki is emelted, én egy udvarhölgy vagyok, velem így....
-Jó, jó na, az akkor volt, és csak idegességemben mondtam. Viszont nem értem, miért...
-Kenna, gyere és kész. Ne kérdezz.....-elmosolyodtam, majd vele mentem. Nem is olyan rossz, mint hittem. Odamentünk hát a lovakhoz, majd ő kihozott tőlük kettőt, egyet nekem, egyet magának. Felültünk rá, majd vágtattunk is egyenest be az erdőbe. Egy ideig ő volt előgyben, de szép lassan utolértem, és egymás mellett vágtáztunk.
-Add fel, Kenna asszony, nálam gyorsabb lovas még egy sem akadt!
-Az lehet,-mondtam- de velem még nem lovagoltál.- mondtam, majd kicsit belehúztam, és már a lovam feje ki is látszott az övé mögül.-Csak figyelj!-mondtam, s már le is hagytam teljesen. Ő, a látszat szerint igen meglepődött, s még jobban vágtázni kezdett. Lassan már a nyomomban is volt, de nem tudott megelőzni. Én is kicsit begyorsítottam, alig láttam már magam előtt valamit. Csak annyit hallottam, hogy susog előttem a levegő, s minden egyes porcikámat átjárja a szél. Fantaztikus érzés volt. Mikor már Ibrahimot nagyon lehagytam, hirtlen megálltam, leszálltam a lóról, majd egy fa mögé álltam. Mikor odaért, s látta, hogy a lovam ott áll, megállt ő is, majd keresni kezdett.
-Kenna, itt vagy? Kenna?!- Én igen csak nevetségesnek találtam a dolgot, majd kitört belőlem a nevetés.- Kenna! Merre vagy, ez nem vicces, hallod, komolyan!-Ekkor előbújtam, mögé osontam, majd hirtelen megfogtam erősen a vállát.
-Bú!
-Allahra, Kenna, magadnál vagy, tudod, hogy mennyire aggódtam, azt hittem, hogy leestél és a lovad tovább jött idáig, azt se tudtam, merre keresselek, a palota fele, vagy az erdő fele....
-Jól van, jól van, ne haragudj, na!-mondtam neki, majd elmosolyodtam.
-Hihetetlen vagy.- Mondta, majd felszállt a lóra morcosan. Én egy kicsit örültem, hogy ezt mondta, jól esik, hogy aggódott.
-Most hova mész, nem vársz meg?-kérdeztem, mikor már majdnem elindult.
-Minek azt, jössz te magadtól is! Gyia!- majd elindult.
-Ibrahim, várj már, ne csináld!- Nem hiszem el! Hogy ennyire sértődékeny egy férfi. Esküszöm nem értem. Gyorsan felpattamtam lovamra, majd utána mentem. Mikor utol értem, beszélni kezdtem hozzá.
-Ibrahim, kérlek ne haragudj, nem akartam rádiszeszteni, vagyis ennyire nem, nem tudtam, hogy keresel majd, azt hittem, tudod, hogy elbújok.
-Nem, Kenna, nem tudtam. De most már mindegy, nem azárt sietek, apám azt mondta, egy fél órán belül találkoznunk kell, fontos ügyben.
-Akkor siessünk, gyerünk!-mondtam, majd mint ketten belehútunk. Mikor az udvarhoz értünk, s leszálltunk, Ibrahim hirtelen egy bokor mögé húzott magával.
-Ugye tudod, hogy ez nem volt szép, Kenna asszony?-vonta fel szemöldökét tréfásan.
-Ne haragudjon felséged, nem tudtam, hogy így magára hozom a frászt!-nevettem el magam, majd kicsit csönd lett.
-Jól éreztem magam, köszönöm ezt a szép délelőttöt!-mosolygott rám, majd kicsit csönd lett. Hirtelen elpattant bennem valami szikra, alig bírtam ki, hogy megtartsam ezt a fejnyi távolságot is köztünk. Ő ekkor közeledett felém, én pedig hagytam. A levegő szinte forrt köztünk, szikrázott. Hirtelen feleszméltem, "ki is áll előtte", majd lesütöttem tekintetem.
-Én is neked, jól éreztem magam.-Majd rámosolyogtam. Ő kicsit meglepőtött, de gyorsan szót terelt.
-Gyere, mutatok még gyorsan valamit.
-Mit?
-Mondta, majd magával húzott megint. Nem mentünk sokat, épp hogy pár lépést, és már meg is álltunk. Én ekkor egy kis szökőkutat pillantottam meg.
-Ó, Ibrahim.... Emlékszel még erre? Nem hittem volna.-kuncogtam el magam hirtelen.
-Hogyne emlékeznék, itt pillantottam meg először arcodat, Loláéval együtt. Olyan szépek voltatok mind a ketten, világosan ég bennem a kép. Közeledtetek azokkal az óriási ruháitokkal és nagy kendőitekkel meg legyezőitekkel felém, én meg a kis barna kaftánkámban álltam és vártam, hogy mi lesz. Mikor odaérkeztetek, mit gondolsz, mire gondoltam először?
-Na mire?- kérdeztem kíváncsian.
-Arra, hogy milyen gyönyörű ez a kis kezű, nagy ruhás, barna leányka, aki majd az én asszonyom lesz.-ekkor elszomorodtam egy kicsit, de kedvem hamar viszatért.
-Ó....
-Hogy milyen aranyos az arcán az a kis mélyedés, gesztenye barna szemével együtt. Ahogy a pillái rám meredtek, és ajkai azt mondták, hercegem, ő itt Lola, én pedig Kenna vagyok.-hirtelen felnéztem rá.
-Igen, azt hittem, hogy te vagy az én asszonyom, nem is jutott eszembe, hogy Lola volna, valahogy éreztem, nekem ez a lány lesz majd a jövendőbelim, csak is ő! Aztán rá kellett jöjjek, hogy nem így van.... Furcsa, igaz? Magam sem értem. Apám világosított fel, hogy nem te, Lola lesz majd hitvesem.
-Hercegem, én... Nekem....
-Tudom, most erre nem tudsz mit mondani, de tudatni akartam veled. Ugye nem baj, hogy elmondtam?
-Hercegem, nekem... Nekem mondanom kell valamit...
-Mit, Kenna?
-Én.... Én.... Én vagyok a....-ekkor hirtelen egy piros sapkás férfi lépett be a herceg látókörébe, s eltakarta őt előlem.
-Hercegem, ne haragudj a zavarásért, de a szultán a nagyteremben vár téged, már egy jó ideje. Azt kéri, haladéktalanul járulj elé, ha nem akarsz nyagyobb bajt magadnak!
-Te jó ég, a gyűlés, apám ki fog térni a hitéből! Ne haragudj Kenna, de most mennem kell, majd még találkozunk.- Jaj, te jó ég, mit tettem, miattam fogják megszidni! Kellett nekem elmerülni tekintetében. Akkor talán nem vezet ide, és időben odaér. Ah! Muszáj meghallgatnom, mit kap ezért!
Bementem a palotába, majd egyenesen a nagyterem elé mentem, ahogy a szultánt üdvözöltem. Az őrök ott álltak az ajtónál, valahogy el kellett őket küldenem.
-Agák, kiessetek, gyorsan, egy lány kést fogott valamire a sarkon, az előbb rohantak el, kérlek segítsetek neki!- Több sem kellett ezeknek, már rohantak is. Szegények, jól rájuk ijesztettem. Az ajtó elé álltam, majd hallgatózni kezdetem. Kicsit kinyitottam, hogy lássam, kik vannak benn. Úgy látszik az a gyűlés a herceg nélkül elmaradt, mert nem volt rajtuk kívül senki. A szultán pedig nagyon idegesnek tűnt.
-Nem hiszem el, fiam, esküszöm, ezt nem hittem volna rólad! Mondtam, direkt kértem, hogy még csak ne is késs, mert fontos! Erre már vagy negyed órája vártunk, de te sehol, még csak találni sem lehetett téged! Nemrég jelzett egy aga, hogy kint vagy a kútnál, a követ pedig addigra már elment, mivel indult a hajója, én pedig nem tarthattam vissza. A többiek is nemrég mentek el. Mit csináltál, mi volt ennyire fontos, amiért ellenszegülsz nekem?
-Apám, én csak...
-Az aga azt mondta, egy lánnyal látott, valamelyik udvarhölgy volt közvetlen melletted, mikor leért. Mire véljem ezt? Miért beszélgetsz más asszonyokkal, mikor jegyben jársz?
-Apám, Kenna asszonnyal voltam ott, aki régi barátom, miért ne lehetnénk együtt?
-Vele lehetsz, de nem akkor, mikor én hívatlak! Vagy egy szolga fontosabb neked mint az apád, a szultán közvetlen parancsa?
-Nem apám, egyáltalán nem, ne értsd félre, mi csak kimentünk egy kicsit lovagolni, és elszaladt az idő,.....
-Micsoda, lovagolni? Miért vitted te Kenna asszonyt lovagolni?
-Nem tudom, apám, ostobaság volt, nem kellett volna, ne haragudj.....
-Hát nem igen. Egy herceg nem lovagol együtt udvarhölgyekkel, akármennyire is kedveli az illetőt, fiam!
-Tudom, apám, de kérlek, ezért őt ne kérd számon, én erőlködtem, hogy menjünk.
-Ne védd fiam, egy lovagláshoz is, ha ketten vagytok, ketten kelletek hogy döntsetek.
-Elnézést apám, de ebben ő tényleg nem hibás.
-Fiam, miért véded ennyire? Miért nem inkább asszonyoddal, jövendőbeliddel mentél lovagolni?
-Mert..... Sajnos ő nem ért rá, rosszul is volt, gondoltam elhívom Kenna asszonyt, hadd örüljön, hogy egy herceggel lovagolhat. Elvégre csak egy szolga, nem adatik meg neki....-Teljesen elsápadtam.... Hogy mondhat ilyet?! Azt hittem hogy csak is velem akart lovagolni, nem pótlék voltam a számára.... Becsapott. Pedig már azt hittem, hogy.... Tovább hallgatóztam:
-Értem fiam, rendben van, nem is fűzöm ezt tovább, de attól még haragszom. Többször ne forduljon elő. Kenna asszonyra pedig visszatérve, jól érzi magát? Tudod, hogy rá is ugyanúgy ügyelnünk kell, mint a hercegnőre, az anyakirálynő lányaként szereti őt.
-Igen, apám, tudom. És, hát látszólag jól érezte magát, amikor kinn vontunk, engedelmeddel, egyszer elvinném kicsit messzebb is az udvartól, hadd lásson többet is, mint a kert, s annak erdeje.
-Rendben, de ne te fiam, majd megkérem valamelyik agát, vagy Kerimet, szerintem szívesen elkíséri, tudod, hogy gyengéd szálak fűzik hozzá.
-Igen, tudom... De... Igazából jobban szeretném én kísérni, ha össze akarjuk őket egyszer adni, nem lenne szerencsés, ha előre lefárasztaná Kenna asszony...- Az apja nevetni kezdett.- Ne mondd, ennyire rémes lenne?
-Nem apám, de van egy két érdekes dolga, ráadásul nem is mindig tudja, mit beszél, nagyon gyerek még, azt hiszem az leheta baj.
-Te még is szívesen vagy vele, ha jól érzem.
-Régóta ismerem már, kedvelem őt, persze, de azért asszonyomul soha nem venném, Kerimet sem értem.
-Értem. Na most már menj, majd még beszélünk erről azért.
Rendben, és még egyszer elnézésedet kérem. Apám...- Erre könnybe lábadt a szemem, majd kicsit elálltam az ajtótól, s a herceg elől szobámba siettem. Csak ültem az ágyon, és potyogtak a könnyeim. Nem hiszem el... Ennyire utálna? Ennyire rémes lennék? Úgy ne is vegyen el, nekem nem kell egy ilyen férj! Ekkor valaki kopogott az ajtón.
-Kenna, ne haragudj, hogy úgy elsiettem, csak....- lépett be Ibrahim az ajtón, de én semmit nem hallottam abból, amit mondd.-Kenna... Te... te sírsz.... Mi a baj, ki bántott?- H... Még van képe ezt kérdezni... Felálltam, mélyen, s dühösen a szemébe néztem, majd arcon vágtam.
-Kenna...
-Hogy mondhattad ezt? Ennyire szörnyű lennék, mondd? Ennyire?!-ekkor már tudta, miről beszélek, s sértődöttségem is értette.
-Kenna, én, én megmagyarázom,
-Hallgass, szót se többet, ne próbálj semmit sem tagadni, mindent hallottam, a saját fülemmel!
-Kenna, én, ah, én azokat nem,.....
-Mi nem, Ibrahim, mi? Nem Úgy értetted, hát akkor hogy? Csak úgy, hogy?? Hogy lehet ezt máshogy érteni, mondd már meg?! Annyira szánalmas vagy!
-Én azokat nem komolyan mondtam, esküszöm, csak azért,
-Ibrahim, nem érdekel, elhiszed? Menj inkább, beszélgess a királynővel, ő nem ilyen gyerek, mint én!- mondtam, majd visszaültem az ágyamra. Ő ekkor csak állt, majd sarkon fordult és kiment. Nem hiszem el, még most is mosakomott csak. Mekkora egy tuskó!
Aznap már nem is mentem ki a szobámból, csak feküdtem az ágyon, és gondolkoztam...

Másnap reggel kimentem a konyhába, hogy készítsek magamnak valami reggelit, mire Ibrahimba botlottam. Nem is figyeltem rá, csak tovább mentem.
-Kenna, kérlek, várj, csak adj egy esélyt, hogy elmondjam!
-Honnan tudtad, hogy erre jövök, csak ezt mondd meg?!
-Mivel tegnap egyszer sem jöttél ki enni, gondoltam, reggel első dolgod lesz, hogy eszel valamit. És igazam lett.
-Honnan tudod te azt, hogy tegnap nem ettem?
-Estig az ajtód előtt voltam, vártam, hogy kigyere, de nem jöttél.
-Gratulálok. De most eredj, s hagyj engem békén!
-Kenna!- így viaskodtunk egészen a konyháig, míg be nem értünk mindketten. A szakács már messziről hallotta, s ki is ment megint.
-Hagy már, Ibrahim, nem vagyok rád kíváncsi, azt hittem világos voltam!
-De én nem akarom, hogy rosszba legyünk!
-Még hogy nem! Nem így hangzott ez tegnap, azt hittem, egy idegesítő gyerek vagyok!
-Kenna, ezt akarom neked elmondani, amit tegnap mondtam, csak azért mondtam, hogy apám békén hagyjon, s azt sem hagyhattam, hogy Kerim kísérjen a városba, de azt még sem mondhattam, hogy azért nem, mert én szeretnélek!
-Igen, és mért nem szeretnéd, mondd? Azt is kitaláltad, ha már ennyit hazudozol nekem?
-Azért, mert... mert... csak mert nem, és kész.!
-Hát ez szép volt... Na, szia!- mondtam, majd inkább kimentem volna, de megragadta karom, s magához húzott.
-Eressz, hogy merészeled ezt csinálni egy nővel, eszednél vagy?
-Te meg hogy mersz így beszélni egy herceggel ha már itt tartunk, ha?
-Nekem te nem vagy senkim, a szememben senki sem vagy!
-Igen, hát az én szememben te tudod mi vagy? Egy gyerek, egy hisztis, semmivel nem törődő, önfejű gyerek! -Erre már nagyon ideges lettem.....
-Te pedig az én szememben egy faragatlan, önző, beképzelt, alattomos tuskó vagy!- mondtam, majd hirtelen csönd lett, a következő pillanatban pedig már azon kaptam magam, hogy a herceg vadul ajkon csókol, s még köntöse is leesett közben felső testéről. Hirtelen elvesztettem a fejem, csak csókoltam én is tovább.....

 

de hamar feleszméltem, ellöktem magamtól, s pofon vágtam megint, megráztam a fejem.

-Hogy....- majd kimentem..... Kint gyorsan a szobámhoz siettem, leültem a falhoz, s csak bámultam, gondolkoztam ezen az egészen, ami történt.....
 A véleményeket szívesen fogadom!

Legyél te az első rendszeres olvasó  ( jobb felső sarok)

 Lau~

2. fejezet


Újabb kavarodás

Annyira vártam már, hogy megérkezzek, de mégis féltem. Én, királynő? Egyszerűen hihetetlen... Ráadásul a szultán és még inkább a herceg, mit szól majd? Mi van, ha én már nem kellek így neki, ha csak Lolát szerette volna? Akkor annak anyám nem fog örülni. Anyám.... Milyen furcsa ezt hosszú idő után kimondani.... Mikor ő olyan régen meghalt már. Anyám... .. Milyen furcsa..... Új anya, új férj, új ország, új élet..... Nem is tudom, hogy hogy történhet mind ez egyszerre meg... Ráadásul olyan távol mindentől.... Lola is egy sereggel elválasztva van tőlem, talán soha többé nem látom. Sem anyámat. Igen, habár hazudott, örülök, hogy van nekem. Nagyon is. Nem akartam, hogy épp most válasszon el minket minden. De dalán így lesz most a legjobb. Talán Lola dühös, vagy csalódott, talán még megbékél valaha, és újra láthatom őt. Minden vágyamnál nagyobb ez most . S ha talán a hercegnek nem kellek, haza is mehetek. Adja isten inkább, hogy így legyen, és ismét hazatérhetek.
Már egy jó ideje hajóztunk, mikor hirtelen mögöttem termett valaki meglepetésemre. Én, mivel még nem szoktam meg előkelő rangom, és ráadásul szolgaruhában voltam, teljesen rosszul cselekedtem.
-Asszonyom?
-Hát ön ki volna?- hajoltam meg, majd kérdőn néztem rá.
-Királynőm, kérlek, előttem ezt ne csináld, én csak egy előkelő vagyok, te királynő... Nem is értem viselkedésed... Ráadásul ez a ruha... Úrnőm.
-Talán valami gond van a ruhámmal, ember?-kérdeztem pökhendin, mert már elegem volt a lenézéséből viselkedésem miatt.
.Ugyan asszonyom, királynőm! Hogy gondolhatsz ilyet? Csupán kérdésem volt, mit ne vegyél személyeskedésnek, kérlek!
-A világért sem, uram.-mondtam, majd visszaültem a zsákokra, min eddig ültem.
-Asszonyom, illetve királynőm, nem jönnél be hozzánk, a kabinba? Az idő nem igen derűs, meghűlhetsz ideint.
-Hagy engem, tedd a dolgod. Most pedig menj, kérlek, egyedül lennék. Biztosíts felőle, hogy senki se zavarjon, míg meg nem érkezünk.
-Igen is, királynő!
-Köszönöm.-és kérlek, hozz nekem valamit inni, mert szomjan halok lassan ebben a nagy száraz időben.
-Igenis, királynőm.

Fél órába se telt bele, a hajó a parton kötött ki, mi pedig partra szálltunk. Nagy zaj volt odakinn, mindenütt ordító sivítás és csicsergés. Szavamra, már akkor idegesített ez a zsongás, nem hogy éveket, akár egész hátralévő életemet itt töltsem majd ezután. Már épp kiszálltam volna a fedélzetből, mikor egy csapat katona termett előttem, meg egy igen jól öltözött fiatal férfiú, igen jó ábrázattal megáldva. Nemigen bántam volna, ha ő kísérne engem be. Elém is lépett, majd így szólt:
-Hát te, ki vagy? Hol az úrnőd?- Pff, cselédnek néz. Ez igen. Mondjuk ebben a ruhában nem csoda.
-Inkább te ki vagy, mondd?
-Én a herceg vagyok, Ibrahim, most te jössz!- a herceg..... Ő?! Óh... Ez... Hát ez csodás.
-Én a ki.... királynő udvarhölgye vagyok, az úrnő a kabinban van. Értem, kérlek kísérd elém őt.
-Igen is, hercegem.- mondtam, majd meghajoltam előtte. Na , ez már ismerősebb felállás számomra. Besiettem gyorsan a hajóbelsőbe, majd szóltam a cselédemnek, hogy játsszon egy ki időre királynőt. Gyorsan kivettem a koronám a kis ládámból, amiben a holmijaim voltak, majd ráadtam a fejére.
-Na, most pedig eredj hozz ki, és egy szót se!
-Megértettem, királynőm!- ő kisietett, majd én pedig utána mentem. Mikor kiértem, már egymással beszélgettek, én pedig a "királynő" mellé siettem.
-Hercegem, kérlek menjünk, a királynő bizonyára már nagyon éhes, mit megértenék.
-Rendben van, ha ő is menni kíván.
-Hát...-nézett rám, én pedig enyhe helyeslő biccentést tettem fejemmel felé- Rendben, menjünk.
Mielőtt beértünk volna, utunkat az az előző férfi állta, aki megzavarta a gondolataim a hajón.
-Hercegem, engedelmével, ha nem bánja, én is velük tartanék, eléggé eláradtam az úton és éhes is vagyok.
-Rendben. De kérlek, ne magázz, nem szükséges, nem szokás nálunk.
-Értem felség, és megértettem.
Minután ezt elintéztük, bementünk a palotába, ma ettünk egy keveset, én meg lepihentem. Ez utána bementem az uralkodóhoz, hogy üdvözöljem őt, mire eszembe jutott, hogy most nem királynő vagyok, csupán Kenna, az udvarhölgy.
-Szultánom, köszöntelek!-mondtam, majd megcsókoltam a kaftánját.
-Jaj, Kenna, milyen gyönyörű lettél, kész nő vagy, te lány!- mondta, majd megcsókolta a fejem.
-Igen nagyuram, mindketten megnőttünk.- mosolyogtam rá a "királynőre", majd elléptem a trón elől.
-És milyen gyönyörű lett Lola kisasszony is. Na gyere ide, kedvesem, köszönts engem te is!- mondta, a szolgám pedig odament el, majd kaftánt csókolt ő is.
-Nagyuram, köszöntelek! Nagyon rég láttuk már egymást!- mosolygott ő is, majd mellém állt.
-Igen, mind hosszú ide nem láttunk téged. De ennek vége, örökre, itt fogsz élni velünk a palotában, fiammal együtt.
-Igen felség, már alig várom, hogy elkezdjük közös életünket.
-Igen, hamarosan be is következik. Fiamat, láttam e már, mióta megérkeztél? Ha jól tudom, már igen, sőt Kenna asszonnyal is összefutott még odakint.
Igen, nagyuram, találkoztunk vele mind a ketten.
-Akkor jól van, örülök. Na, de most menj, keresd is meg őt,,, biztosan vár téged. Már egy órája mondtam neki hogy majd utánam hozzá küldelek.
-Elnézést nagyuram, csak kicsit lefeküdtünk aludni. Nagyon fáradtak voltunk.
-Megértem, lányom, nem gond, hidd el. De most menj, vár már.
-Rendben, köszönöm, hogy itt lehetünk.
-Ugyan kedvesem, nem kell ezt megköszönni, ez a dolgok rendje.
-Nagyuram,- szóltam hozzá most n.- Kérlek, szólj fiadnak, hogy beszélnék vele, még a királynő előtt. Muszáj lesz beszélnünk egy nagyon fontos dologról.....
-Rendben, tudom, hogy semmi közöm hozzá, de nem tudhatom, hogy mi az?
-Nagyuram, ez eléggé bizalmas, de ha már fiad is tudja, bizonyára te is hamarosan meg fogod tudni. Biztos vagyok benne.
-Rendben, Kenna, akkor jó.
-Engedelmeddel, akkor megyek is, megkeresem a fiad.
-Rendben, jó beszélgetést a fiammal!

Miután elmentem a szultán elől, és megtaláltam Ibrahim szobáját, kopogás nélkül mentem be. Kicsit meglepettnek látszott.
-Kenna, te mit .... keresel itt?
-Csak.... beszélni szerettem volna veled, ha nem bánod. Fontos lenne.Nagyon.
-Értem..... Denem érek rá, majd később. Kérlek, menj most ki.- mondta, majjd elfordult mellőlem.
-Ibrahim, most!
-Kenna, hogy beszélsz velem? Igen, tégóta ismerjük egymást, de erre nem jogosít fel! Sajnálom, de most nem megy.
-Ibrahim, nagyon fontos, esküszöm.....
-Kenna! Na jó, mondd..
-Emlékszel még, mikor it voltunk először nálatok? Lola és én.
-Igen. Hogí ne emlékeznék. Igaz, hogy rég volt, de mély nyomot hagytatok bennem. Főleg te... mondta, majd közelebb lépett hozzám.
-A lényeg, hogy ez most máűs... Nem annak vagyok, akimek gondosz... Sokkal több...
-Nwem értelek, hogy hogy több?
-Hát úgy ,hogy én nem.... Nem az vagyok, akinek hisznek.
-Kenna, ezt most úgy kell értsem, hogy ....- majd még közelebb lépett. - Hogy te sokkal több van nekem, mint sokan hiik?
-Nemrételek, mi az, hogy neked? Én a népről beszélek, meg az emberekről...
Akkor viszont én nem értelek. Miről beszélsz? Enneeek semmi értelme.
-Ibrahim, én...- mondtam volna, de a "királynő" nyitott be az ajtón.
-Lola!- mondta a herceg, majd közelebb léeptt -+Lolához.
-Hercegem, köszöntelek. Hgy vagy?
-Lola... Most beszélünk kell...
-Kenna majd később, most Lola érkezettt, a hitvesem azért kissé előtted van, remélem megérted...
-Persze... Mikor tudok beszélni veled a legközelebb?
-Talán a vacsora után
-Rendben. Akkor vacsora után itt vagyok.- mondtam, majd kimentem a szobobol.
-Nem iszerm el! Ez ....
-Mi a gond, hercegnő?- szólt oda hozzám Kerim herceg, a trónörökös fivére.
-Semmi, csak.... Vűűrj, mit mondtál?
-Ugyan, Kenna. Ne is tagadd. Te vagy  a királynő, nem "Lola".
-Igen, így igaz... De honnan tudod? Ugye nem Ibrahimhoz insulszz éppen?
-UyanKenna, dehogy is.
-Nem iis apádhoz?
-Nem. Csak sétálgatok. Velem tartasz? Kérlek, boldoggá tennél.
-Rendben. Menjünk.- tudni kell, hogy Kerim halálosan szerelmes belém, már nagyon rég óta, amit nem tud feledni.
-És mi járatban vagy itt Ibrahim szobája előtt?
-El akartam neki mondani az igazat. Joga van tudni, mielőtt hozzá megyeek.
-Így is hozzámész? Kötve hiszem. Nem hinném, hogy az öcsém így is elvesz majd. Becsaptátok őt, Knnna! Nem volna jó, hogy ezt tegyen az nem helyes.
-Ugyan, Kerim, miért ne lenne, semmi rosszat nem tettem, én nem. Anyám hallgatta el előletek, magam se mondtam. Mit tehettem volna, mondd?
-Semmit, Kenna, de igazam van, tudod. Ibrahim nem fog így elvenni. Viszont más még elvehe....
-Kerim, kérlek... Tudod, hogy én nem érzek irántad úgy... Mindig is barátomnak tekintelek. Kérlek ne is feszegessünk ezt.
-Rendben, ahogy gondolod.De tudd, hogy mellettem páratlan életed lenne. Nálam jobban senki sem szeretne. Hidd el.
-Tudom, Kerim, de akkor sem lenne helye. Az én férjem Ibrahim lesz, legalábbis ha ő is úgy akarja még.
-Hát azt kötve hiszem, maximum ha elmondod eki az igazat.  De szerintem jobban jársz, ha nem teszed. Talán majd később. Apám azonnal hazaküldene. Hadd, hogy beléd szeressen, majd akkor.
-Ez jó meglátás, igazad van. Rendben, nem mondok neki semmit.

az udvarhölgy

1. fejezet

Hihetetlen szünetésnap.....

A reggel ugyan olyan unalmasan indult, mint szokott. Felkeltem, lementem az első emeletre, megnéztem, hogy van e valahol rám szükség, majd bementem a királynőhöz. Megengedtem a reggeli vizét, majd előkészítettem az illatos olajokat és szappanokat, amik az enyhén száraz bőrét fényessé és puhává varázsolják. Én is nagy ritkán elveszem tőle titokban, s azzal mosom meg magam. Vagyis mosdatom, hisz udvarhölgy vagyok az udvarnál, nekem is saját szolgáim vannak, kik mindent megcsinálnak nekem. Az viszont itt sincs másképp, az udvarhölgyeknek ugyanúgy szolgálniuk kell a királynéjukat, amit persze én örömmel teszek. Hihetetlen, hogy Lola királyné milyen kedvesen bánik velem mindig. Nagyon kedvelem őt, legjobb barátnőmként tekintek rá. Remek asszony, és nagyon ért az uralkodáshoz. Ha jót tudom, lassan férjhez is adják, már van 10 éve, hogy jegyben jár Törökország szultánjával, ami azért is nagyszerű, hisz a szultán muzulmán, míg Lola és én spanyolok vagyunk így keresztény vallásúak. Az uralkodó Lola kedvéért még hitéről sem mondatná le. Mikor legutóbb ott jártunk látogatóban, nagyon megtetszettünk neki. Jó, még nem király, csupán herceg, viszont az apja már nagyon öreg és beteg is, lassan ő lesz a szultán. Azonban Lola ezt egyáltalán nem szeretné. Ki nem állhatja a törököket, ráadásul neki itt van meg élete párja, persze nem lehetnek egymásé soha. Ő egy lovászfiú, így esélytelen a dolog sajnos. Lola most épp vele van, nekem pedig fedeznem kell őt, mint általában. Minden reggel fürdés előtt ellóg hozzá, míg én fűnek fának hazudozok, hogy hol van. Sajnos sok ellensége van, úgyhogy nem szívesen hagyom egyedül, a többi szolgában pedig nem bízom, sem ő. Senkiben sem szabad, egyedül mi vagyunk egymásnak. Az orosz uralkodó már régóta pályázik az országra, mikor Lola anyja, a királyné meg nem mondható okok miatt elhunyt. Azt a hírt keltették, hogy a királyné nem hozott a világra utódot, így övék lehet a trón, viszont ez nem volt igaz, csupán a királyné a kislányt és a fiát, akit az oroszok még pár hónapos korában megöltek, egy messzi kis kolostorba vitették biztonsága érdekében. Később, mikor a kis királynő elérte a 16 éves kort és már nem fenyegette nagy veszély, anyja egy másik csecsemővel, velem együtt visszahozzák ide, a palotába. Én azért jöttem a kis királynővel együtt ide, mert az anyakirálynő már akkor tisztában volt vele, hogy lányának a palotában sincs teljes biztossággal biztonsága, így kijelölt engem mellé. Már a kolostorban is nagyon jóban voltunk Lolával, minimalizált szabadságunkat, ami ott volt mindig együtt töltöttük. Akkor még nem tudtuk, milyen közel fogunk egymáshoz állni itt a palotában is. Az anyakirálynő már akkor kedvelt engem, mikor idekerültem, hisz nap mint nap magához kéretett, csak hogy beszélgessen velem. Azt hiszem gyermekeként tekintett rám mindig is, miután jó anyám elhalálozott. Jó barátnők voltak mindig is, míg élt. Soha nem értettem határtalan kedvességét, még maga, Lola sem. Sokszor is volt rám féltékeny ezért is, meg még sok más dologért, de szerencsére mostanra már kinőtte. Ma ünnepelhetjük 18. születésnapját, és vele együtt az enyémet is. Lola és én szinte egy napon jöttünk a világra, és rettenetesen hasonlítunk is egymásra. Anyja is számtalanszor mondja neki, milyen hasonlóan gyönyörűek vagyunk. Hátulról számtalanszor kevertek már össze minket, minek nem igazán örülünk, de mit tudunk tenni. Emlékszem, Leon egyszer hátulról nekem nyomott csókot a nyakamba Lola helyett, mikor egyedül voltam a kertben, a kebleimre is rátalált keze. A legrémesebb az volt, hogy mivel úgy megrémültem, s a kolostorban tanultam egyt s mást, megrántottam a karját és letaszítottam a földre. Kicsit meglepődött, hogy mit is csinál az ő gyengéd királynője, de miután meglátta, hogy ki is vaagyok, csak elviharzott onnan, egy halk bocsáss meget hagyva maga mögött. Én persze ezt nem említettem Lolának, mert még megharagszik, amilyen sértődékeny mostanában. Nem tudom mi van vele, az elmúlt hetekben nagyon lobbanékony és változó hangulatú. Legutóbb olyan rosszul lett, hogy el kellett rohannia valami gyűlésről, utána pedig engem hibáztatott, hogy miért nem figyelek jobban, hogy kóstolója jól végzi e a munkáját, vagy sem. Nem értem őt néha, annyira gyerekes, pedig lassan királynő s királyné is lesz, fel kéne hagynia a szeszélyeivel. Csak azt nem tudom, hogyha elmegy, akkor vajon én is vele tarthatok e, vagy többé nem lesz rám szüksége. Vagy egyáltalán mehetek e én így oda. Hitemet eldobni nem fogom, az biztos. Az egy dolog, hogy Lola mehet, hisz uralkodói családból való, de én, én csak egy udvarhölgy vagyok, miért mehetnék. Remélem majd valahogy megoldódik.
-Kenna! - rontott be az ajtón Lola, mikor épp hogy úgy elgondolkoztam ezen az egészen.....
-Jaj, Lola, mi az, úgy megijesztettél!
-Nem vagy egyedül ezzel, Kenna- ügyesen eltereltem gondolataim, majd megpróbáltam figyelni Lolára.
-Na, mondd, mit csináltál?-kérdeztem, ő pedig levetette magát mellém az ágyra.
-Kenna, azt hiszem, hogy-ekkor hirtelen elhallgatott, majd folytatta- terhes vagyok.- na, erre már felfigyeltem.
-Hogy mit mondtál?!-álltam fel hirtelen, majd járkálni kezdtem a szobában.
-Terhes vagyok Leontól.
-Jaj, Lola, mit tettél, most mit fogunk tenni?
-Nem tudom, de senki sem tudhatja meg, ha kiderül, az eljegyzésemnek annyi, és anyám sem fog repesni az örömtől.....
-Tényleg, Lola, komolyan?- akadtam ki.
-Tudom, Kenna, hogy rémes állapot, de mit tegyek, nem tehetek rögtön most semmit.
-Nem az a baj, hogy nem tudsz semmit tenni nem most keletkezett a baj, hanem akkor, amikor ezt tetted.... Miért kellett testi kapcsolatot is létesíteni vele, miért ne lenne neked elég a puszta érintése és a csókjai, persze, neked ez kellett, mikor tudtad, hogy ebből ez következhet, Lola, nem hiszem el....
-Jó, igazad van, tudom, hogy hibáztam, de most inkább segíts, most már mindegy, nem? Mit csináljak most? Ha ezt valamilyen módon anyám megtudja, akkor végem.
-Ezzel egyetértek..... Ha valahogy talán előre lehetne hozni ezt az esküvőt Ibrahimmal, minden rendben lenne.
-Az lehetetlen, Kenna, az esküvő hónapokkal később lesz, addigra már a hasam óriási lesz. Más megoldás kell
-És mégis mi, Lola, gondolkozz már egy kicsit, mit lehetne tenni, nem tűnhetsz csak úgy el!
-És ha megrendeznénk az elrablásomat, majd pár évvel később visszatérnék?
-Lola... Ne már..... Ez nem válhat be, anyád pusztító serege mindenhová elér, pillanatok alatt megtalálnak minket. Mert persze akkor én is veled mennék. De ez vállalkatatlan, felejtjuk is el.
-Jó, de akkor mi legyen, más ötletem nincsen.
-Nekem sincs, úgyhogy az esküvőnél kell maradnunk. Valahogy akkor is el kell érnünk, különben semmiféle házasság nem lesz és anyád nem áll jót akkor magáért, ugye tudod?
-Nem tudom, de igazad van. Egyébként neked kéne ezzel próbálkoznod, mert ha én próbálkoznék ezzel anyámnál, ostobaságnak tűnne. Tudja, hogy én nem akarom ezt az egészet. Neked kéne próbálkoznod, rendben?
-Hát jó, egy próbát megér, igaz. Viszont én most megyek hajat mosni, mert már reggel óta viszket a fejem, de rettenetesen.
-Nekem is, Kenna, szerintem ez nem véletlen, mi van, ha egy újabb mérgezési kísérlet?
-Nem tudom, de ez sem kizárt. Sok ellenséged van. Kérlek, megnéznéd a hajam? Utána én is a tiédet. Inkább most derüljön ki, ráadásul a babának is érzékeny lehet.
-Inkább idehívom az egyik szolgámat, mert most ezzel nagyon megijesztettél..... Megyek inkább fürdeni.
-Most kellene, Sophie, sürgős.- szoltam gyorsan az egyik szolgának, aki azoknak oda is sietett egyenesen az ágy mellé. Percekig vizsgálta a hajam, mikor egyszer csak meghökkent, s majd elesett hátrálásában.
-Mi a baj, Sophie, nem értelek, találtál valamit?
-Le vagyok döbbenve, Kenna asszony... Én ezt nem értem.....
-Mit?
-Az az anyajegy.... Olyan csak... Nem, olyan csak.... csak....
-Mondd már el, miről van szó, nem értek egy szót se ebből!
-Hát a fejbőrödön egy olyan anyajegy van, ami..... ami..... ami csak az uralkodóház minden tagján van.....
-A négy levelű lóhere? Nem, Sophie, az nem lehet.... Nézd meg jobban, talán csak nagyon hasonlít.
-Nem asszonyom, tisztán láttam, egyértelműen ez az, a lóhere. Viszont én ezt nem értem, ez nem lehetséges.
-Mert ez tényleg az... Na jó, most gyere velem a királynőhöz, és mutasd meg neki szépen, hogy mit is találtál.

~~~~~~~~~~****~~~~~~~~~

-Királynőm!-nyitottam be rögtön az ajtaján, mikor ezt megtoldotta az is, hogy még 2 szolga véleménye szerint az a lóhere tényleg ugyan olyan, amit az anyakirálynő visel.
-Kenna, gyere szívem!
-Asszonyom, kérlek, magyarázz meg valamit.
-Mit Kenna, nem értelek!
-Mit jelentsen ez? Sophie, mutasd meg neki.- mondtam a szolgának, aki már hozta is a széket, s megmutatta anyámnak az anyajegyet.
-Hát ez a nap is eljött... Kérlek, most menjetek ki. -küldte ki egyszerre összes szolgáját, majd egy székre ült.
Szóval? Mit jelentsen ez? Miért van az én bőrömön a királyi jelkép? Ezt mivel magyarázod, ha?
-Figyelj ide, Kenna mert ez most hosszú lesz.....
-Mit jelentsen ez, mondd már! Mondd, hogy csak félreértés, hogy csak egy véletlen egybeesés, semmi több!
-Nem hazudhatok tovább, Kenna. El kell mondanom valamit, ami nem fog tetszeni..... Kérlek ülj le, és jól figyelj rám. - mondta, én pedig helyet foglaltam. - Kenna, tudom, hogy nehezen fogod ezt megérteni, de így igaz, minden szavam, amit most mondai fogok, valós és sajnos így igaz. Kenna.... Te nem csupán egy udvarhölgy vagy, hanem.....
-Hanem?
-Hanem az én kislányom, drága Kenna. Az én vérem, az uralkodócsalád tagja, Spanyolország lhendő királynője, s egyetlen gyermekem! - mondta ki végre, mire én teljesen ledöbbentem. Csak ültem ott mellette, szótlanul s némán. Nem bírtam, még csak ránézni sem. Valóban én.... én lennék a királynő? Nem lehet... Ez képtelenség..... És mi van Lolával, akkor ő ki lenne itt az udvarban?
-Jól tudom, hogy most ez hihetetlen és ledöbbent, de ez a kegyetlen igazság, hidd el. Mikor a kolostorba küldtelek világosan megmondtam, hogy senki sem tudhatja azt, hogy ki is vagy valójában. Mikor te ott éltél, mi pedig apáddal nem láttunk csupán egy közönséges lány voltál ott, senki sem tudta, hogy királyi vér folyik ereidben.Kislányom, tudom, hogy most ezt nem hiszed el, de ezt kellett tennünk. Ha valaki megtudta volna, hogy te ott élsz egyedül abban a kolostorban s védtelen vagy, azonnal életedre törtek volna és te már nem élsz. Múlktor, mikor azt mondtam, egyszer majd megérted, miért csinálom mindezt veled, emlékszel? Hát mostanra eljött. És én egyáltalán nem bánom. Ideje mindenkinek megtudnia, ki is az igazi királynőjük. Mikor visszajöttél ide, elrendeltem, hogy hozzanak melléd egy lányt, ki majd szolgálni fog téged, egyik jó barátodat. De mikor megérkeztél, borzalmas dolog történt. Merényletet követtek ellened, majdnem meghaltál! Akkor döntöttem úgy, hogy Lola kisasszonyt bízom meg az uralkodással, míg el nem jön az ideje, hogy már nem kell annyira féljünk a fenyegetésektől. Lolát ezért kérlek ne okold, ő mitsem tudott erről az egészről, neki is újdonság lesz, amit ma hallani fog tőlem. Szeretnék neki is részletesen beszámolni arról, hogy mi történt valójában. Viszont még nem tehetem, várnunk kell vele holnapig. Szeretném, ha már mindenki tudná, mikor értesítem őt. -mondta, majd nem is szólt többet.
-Tehát ennyit mondasz, 18 éven át eltitkoltad előttem, hogy az anyám egy királyné én pedig trónörökös? Hogy tehetted, legalább titokban mondtad volna meg, miért hagytad, hogy annyi éven át koholmány tévhitekben éljek?!
-Hogy érted, hogy hogy tehettem? Mindent érted és a birodalom érdekében kellett tenni, lányom! Te is jól tudod, hogy ez az igazság! Soha nem tennék veled olyat, ami ártana neked!
-Ne hívj engem így, kérlek..... Még nem fogtam fel ezt az egészet..... Igen, tudom, hogy értem tettétek, de neked meg azt kell megértened, hogy váratlanul ér ez engem. És egyáltalán miért titkoltad ezt el előlem?! Nekem jogom lett volna tudni, nem?
-Ha elmondom neked, félő, hogy kiderült volna. Tudom, te nem akaratból, de elmondhattad volna valakinek, akkor pedig mindennek vége! Oda az egész védelmi akció, amit a királlyal eszeltünk ki. Ezt meg kell értened, Kenna!
-Nem tudom felfogni, hogy tehetted ezt velem. Ezt akkor sem szabadott volna elhallgatnod előlem. Na, de most márteljesen mindegy, az viszont most számít, hogy Lola ehhez mit fog szólni. Abban a tudatban élt 18 évig, hogy ő a trónörökös! Szerinted mit fog ehhez szólni, mert szerintem ő sem fogja a hírt nyugodt szívvel fogadni. 
-Kérlek, engedd meg, hogy én mondhassam el neki, nem szeretne ő sem egy ilyen dolgot mástól hallani. Te pedig kérlek még ne szólj senkinek, holnapig várnunk kell. Azután magam mondom el Lolának és mindenki másnak a palotában.
-Megadom neked ezt a lehetőséget.Viszont valamit tudnod kell most, hogy ez kiderült. Lola várandós. Mégpedig Leontól, a lovászfiútól.
-Komolyan beszélsz? Lola terhes? De..... hogy tehette, és ha ez nem derült volna ki, ő úgy tudja, hogy királynő! Nem értem, hogy tehette.....
-Királynőm, ne hibáztasd most ezért, már teljesen mindegy, ha szavaid igazak, akkor ő csak egy udvarhölgy, akadálya, hogy ő és Leon.....
-Ő és Leon nem lesznek együtt, ezt most fejezd be kedvesem, elég legyen ebből. Nem azért neveltem őt 18 évig sajátomként, hogy egy lovászfiú karjai közé engedjem át. Ezt akár neki is megmondom, ha kell. Na, de kérlek most menj, szerintem neked és nekem is elég hír ez mára, kicsit pihennék, te is tégy így.

~~~~~~~~***~~~~~~~~

Korán keltem másnap reggel. Anyám utána egyből elmondta az igazat Lolának és mindenki másnak a birodalomban, de én akkor már messze jártam. Nem akartam látni Lola arcát, mikor ezt megtudja. Törökországba készültem, hogy elmondjam a szultánnak és a hercegnek, hogy kihez is fog valójában hozzámenni a leendő szultánjuk.....