3. fejezet

Így belegondolva igaza volt a herceg öccsének..... Nem lenne még szerencsés elmondani, viszont ez egy nehéz titok..... Hogy fogom megőrizni? Ráadásul az a szolga nem valami jó színésznő, rá fognak jönni nem sokára, ha így folytatja. Vagy ki kell tanítanom..... Még beszélni sem tud rendesen.... Jajj, mit tettem..... Nem hiányzott most ez a nyűg a hátamra.....
 Bementem a szobámba, majd leültem az ágyra, hogy kicsit lenyugodjak..... A következő pillanatban viszont Ibrahimmal találtam magam szemben.
-Hercegem.... Te mit keresel itt?- szóltam hozzá sértődötten, majd elfordultam.
-Kenna, kérlek, ne haragudj, hogy olyan faragatlan voltam. Nem kellett volna elküldenem téged. Meg kellett volna, hogy hallgassalak.... Bocsáss meg!
-Ibrahim.... Én tisztellek és kedvellek téged, de kérlek ne kezelj engem gyerekként. Lehet, hogy nem vagyok még olyan érett ránézésre, de igen is felnőtt nő vagyok, aki van annyira akaratos és kitartó, hogy ha kell benn marad. Saját akaratomból jöttem tőled el, mert meggondoltam magam. Nem mondom el, mit akartam. Már megtettem öcsédnek, aki szívesen meghallgatott.
-Kerimnek? Te találkoztál Kerimmel?
-Igen találkoztam, és sokkal kedvesebb nálad, felség!
-Kenna, most miért csinálod ezt, mondtam, hogy sajnálom....
-Nem érdekel a sajnálatod, menj innen!
-Hogy beszész velem, tudod, hogy ki áll előtted?
-És te, te tudod, hogy ki áll előtted? Tudod, ha?- hirtelen elvesztettem a fejem...
-Na ki?
-Én vagyok Spanyoloszág ki..... királynőjének az udvarhölgye.-hú, ez nem sokon múlott. Ekkor Ibrahim nevetni kezdett.- Ne nevess, hallod? Igen is van tekintélye egy udvarhölgynek is!
-Kenna, hagyjuk ezt az ostobaságot, és beszéljük meg normálisan. Rendben?
-Nem, Ibrahim, hagyj engem békén, menj innen!- Erre már ő is bedühödött.
-Hm. Látszik, hogy még valóban gyerek vagy!- majd kiment....
-Nem hiszem el, ez az ostoba, ez a semmirekellő.... ez a .....
-Asszonyom, hagyd őt.... Nem tehetsz semmit.- jött oda hozzám egy eddig még nem látott szolga. Nagyon ismerős volt az arca, egészen barátias, mintha már régóta ismerném.
-Ismerjük egymást?
Igen, asszonyom, még itt szolgáltam, mikor te gyermekként idejöttél Lola hercegnővel.
Ó, értem. Akkor azért vagy ilyen ismerős.
-Igen, bizonyára.- mosolygott rám kicsit zavartan, majd kiment a többi szolgával együtt. Nem hiszem el, hogy leendő férjemmel már is így összekaptunk. Nem is akarom őt annak, menjen inkább máshoz.... Faragatlan tuskó.....

~~~~~~~~*~~~~~~~~

Később, mikor éhes lettem, úgy döntöttem, magam hozok fel ételt a konyhából, ha már úgy is "csak udvarhölgy" vagyok..... Lesiettem, majd néztem valamit, hogy mit tudnék enni, mert már nagyon éhes voltam.
-Te, aga, kérlek, készíts nekem valamit, éhes vagyok.
-Ki vagy te asszony, ismerlek?- most nagyon nem volt kedvem ehhez.
-Nem tudom, nem is érdekel, enni jöttem, nem csevegni.
-Jól van, jól van, nem kell úgy leteremteni mindjárt....
-Bocsáss meg, Kasim aga, ne akartam.....
-Honnan tudod a nevemet, te lány?-kérdezte furcsállván, de szerencsére nem volt időm elmondani, mert hirtelen Ibrahim lépett be az ajtón.
-Te meg minek jöttél ide utánam, meg mondtam, hogy nem akarok beszélni erről!
-Kenna, ne légy ostoba, légyszives beszéljük meg higgattan!
-Na jó én most kimegyek egy kicsit, rendben?-indult az ajtó felé a szakács, de Ibrahim megállította.
-Nincs mit ezen megbeszélnünk, hagyj engem, rendben?-mondtam, majd kientem volna, de megfogta a kezem.- Eressz el, mit csinálsz?!
-Nem hagyom, hogy ilyenen összevesszünk. Barátok vagyunk, ne tedd ezt, kérlek!
-Te kezdted az egészet, vondd vissza, hogy gyerekes vagyok!
-Rendben, rendben, csak kérlek fejezzük már be! Rendben?
-H.... Rendben......
-Na, végre..... És most, hogy minden rendben, elmondhatod, hogy mit akartál.
-Őm,- fogalmam sem volt, hogy mit mondjak.- Csak annyi lett volna, hogy valamikor megmutathatnád nekem az udvart, rég jártam már itt.....
-Kenna... Ez lett volna olyan fontos? Nem hiszem, hogy ezért annyira sürgettél volna.
-De igen, mert tudom, hogy csak akkor hallgatsz meg.
-Ne haragudj, de tényleg sok volt a dolgom.
-Mindegy, a lényeg, hogy kibékültünk. Viszont most ráérsz? Akkor megmutathatnád.....
-Na jó, legyen. Gyere velem!

Később, miután összeszedtem magam, kimetünk a kertbe ketten, őrök nélkül, ahogy kértem. Elképesztő, itt, az oszmánoknál még jobban az ember nyomában vannak, mit minálunk. Nem is értem, mire ez a nagy védettség. Mindegy is, hála Istennek most nem zavart senki. Nem szeretem, ha ismeretlen emberek követnek.
-És, mit szeretnél megnézni igazából?
-Nem is tudom, igazából minden érdekel. Mindent látni szeretnék!- ő elnevette magát.
-Rendben van, akkor gyere! Először is, ez is a mi kis belső kertünk. Mindent megtalálsz, amit szeretnél, képzeld, egykor....- alig hallottam szavait, amit mondott, csak arra konceltráltam, hogy hogy tartsam titokban ezt az egészet még egy ideig, Ha kideül, nekem annyi, oda a házssság, ráadául Ibrahim megutál. Fogalmam sincs mit kéne tennem. A légyeg, hogy most már Kerimen kívül senki sem tudhatja meg.
-Kenna, hallod amit mondok?-kérdezte kissé hangosan, majd megfogta a vállam. Kirázott a hideg, teljesen elgondolkoztam.
-Igen, persze, mind gyönyörű.-Ő elnevette magát.
-Rendben. Látom, ezek nem igazán érdekelnek. Úgy, akkor elviszlek lovagolni. Persze, ha szeretnéd.....- ezen nagyon meglepődtem. Miért vinne el egy udvarhögyet csak úgy lovagolni? Már az is szokatlan volt, hogy a kertet megmutatta, nem számítottam rá, igazából nem is nagyon érdekel. A lovakat viszont imádom.
-Hát, kedvem az van, felség, de ....
-Kérlek, ne hívj így, Kenna, mióta ismerlek már csak Ibrahim, rendben?
-Igen, rendben. De akkor sem értem, miért viszel el, senki nem vagyok, csak....
-Reggel még nem ezt mondtad, sőt még ki is emelted, én egy udvarhölgy vagyok, velem így....
-Jó, jó na, az akkor volt, és csak idegességemben mondtam. Viszont nem értem, miért...
-Kenna, gyere és kész. Ne kérdezz.....-elmosolyodtam, majd vele mentem. Nem is olyan rossz, mint hittem. Odamentünk hát a lovakhoz, majd ő kihozott tőlük kettőt, egyet nekem, egyet magának. Felültünk rá, majd vágtattunk is egyenest be az erdőbe. Egy ideig ő volt előgyben, de szép lassan utolértem, és egymás mellett vágtáztunk.
-Add fel, Kenna asszony, nálam gyorsabb lovas még egy sem akadt!
-Az lehet,-mondtam- de velem még nem lovagoltál.- mondtam, majd kicsit belehúztam, és már a lovam feje ki is látszott az övé mögül.-Csak figyelj!-mondtam, s már le is hagytam teljesen. Ő, a látszat szerint igen meglepődött, s még jobban vágtázni kezdett. Lassan már a nyomomban is volt, de nem tudott megelőzni. Én is kicsit begyorsítottam, alig láttam már magam előtt valamit. Csak annyit hallottam, hogy susog előttem a levegő, s minden egyes porcikámat átjárja a szél. Fantaztikus érzés volt. Mikor már Ibrahimot nagyon lehagytam, hirtlen megálltam, leszálltam a lóról, majd egy fa mögé álltam. Mikor odaért, s látta, hogy a lovam ott áll, megállt ő is, majd keresni kezdett.
-Kenna, itt vagy? Kenna?!- Én igen csak nevetségesnek találtam a dolgot, majd kitört belőlem a nevetés.- Kenna! Merre vagy, ez nem vicces, hallod, komolyan!-Ekkor előbújtam, mögé osontam, majd hirtelen megfogtam erősen a vállát.
-Bú!
-Allahra, Kenna, magadnál vagy, tudod, hogy mennyire aggódtam, azt hittem, hogy leestél és a lovad tovább jött idáig, azt se tudtam, merre keresselek, a palota fele, vagy az erdő fele....
-Jól van, jól van, ne haragudj, na!-mondtam neki, majd elmosolyodtam.
-Hihetetlen vagy.- Mondta, majd felszállt a lóra morcosan. Én egy kicsit örültem, hogy ezt mondta, jól esik, hogy aggódott.
-Most hova mész, nem vársz meg?-kérdeztem, mikor már majdnem elindult.
-Minek azt, jössz te magadtól is! Gyia!- majd elindult.
-Ibrahim, várj már, ne csináld!- Nem hiszem el! Hogy ennyire sértődékeny egy férfi. Esküszöm nem értem. Gyorsan felpattamtam lovamra, majd utána mentem. Mikor utol értem, beszélni kezdtem hozzá.
-Ibrahim, kérlek ne haragudj, nem akartam rádiszeszteni, vagyis ennyire nem, nem tudtam, hogy keresel majd, azt hittem, tudod, hogy elbújok.
-Nem, Kenna, nem tudtam. De most már mindegy, nem azárt sietek, apám azt mondta, egy fél órán belül találkoznunk kell, fontos ügyben.
-Akkor siessünk, gyerünk!-mondtam, majd mint ketten belehútunk. Mikor az udvarhoz értünk, s leszálltunk, Ibrahim hirtelen egy bokor mögé húzott magával.
-Ugye tudod, hogy ez nem volt szép, Kenna asszony?-vonta fel szemöldökét tréfásan.
-Ne haragudjon felséged, nem tudtam, hogy így magára hozom a frászt!-nevettem el magam, majd kicsit csönd lett.
-Jól éreztem magam, köszönöm ezt a szép délelőttöt!-mosolygott rám, majd kicsit csönd lett. Hirtelen elpattant bennem valami szikra, alig bírtam ki, hogy megtartsam ezt a fejnyi távolságot is köztünk. Ő ekkor közeledett felém, én pedig hagytam. A levegő szinte forrt köztünk, szikrázott. Hirtelen feleszméltem, "ki is áll előtte", majd lesütöttem tekintetem.
-Én is neked, jól éreztem magam.-Majd rámosolyogtam. Ő kicsit meglepőtött, de gyorsan szót terelt.
-Gyere, mutatok még gyorsan valamit.
-Mit?
-Mondta, majd magával húzott megint. Nem mentünk sokat, épp hogy pár lépést, és már meg is álltunk. Én ekkor egy kis szökőkutat pillantottam meg.
-Ó, Ibrahim.... Emlékszel még erre? Nem hittem volna.-kuncogtam el magam hirtelen.
-Hogyne emlékeznék, itt pillantottam meg először arcodat, Loláéval együtt. Olyan szépek voltatok mind a ketten, világosan ég bennem a kép. Közeledtetek azokkal az óriási ruháitokkal és nagy kendőitekkel meg legyezőitekkel felém, én meg a kis barna kaftánkámban álltam és vártam, hogy mi lesz. Mikor odaérkeztetek, mit gondolsz, mire gondoltam először?
-Na mire?- kérdeztem kíváncsian.
-Arra, hogy milyen gyönyörű ez a kis kezű, nagy ruhás, barna leányka, aki majd az én asszonyom lesz.-ekkor elszomorodtam egy kicsit, de kedvem hamar viszatért.
-Ó....
-Hogy milyen aranyos az arcán az a kis mélyedés, gesztenye barna szemével együtt. Ahogy a pillái rám meredtek, és ajkai azt mondták, hercegem, ő itt Lola, én pedig Kenna vagyok.-hirtelen felnéztem rá.
-Igen, azt hittem, hogy te vagy az én asszonyom, nem is jutott eszembe, hogy Lola volna, valahogy éreztem, nekem ez a lány lesz majd a jövendőbelim, csak is ő! Aztán rá kellett jöjjek, hogy nem így van.... Furcsa, igaz? Magam sem értem. Apám világosított fel, hogy nem te, Lola lesz majd hitvesem.
-Hercegem, én... Nekem....
-Tudom, most erre nem tudsz mit mondani, de tudatni akartam veled. Ugye nem baj, hogy elmondtam?
-Hercegem, nekem... Nekem mondanom kell valamit...
-Mit, Kenna?
-Én.... Én.... Én vagyok a....-ekkor hirtelen egy piros sapkás férfi lépett be a herceg látókörébe, s eltakarta őt előlem.
-Hercegem, ne haragudj a zavarásért, de a szultán a nagyteremben vár téged, már egy jó ideje. Azt kéri, haladéktalanul járulj elé, ha nem akarsz nyagyobb bajt magadnak!
-Te jó ég, a gyűlés, apám ki fog térni a hitéből! Ne haragudj Kenna, de most mennem kell, majd még találkozunk.- Jaj, te jó ég, mit tettem, miattam fogják megszidni! Kellett nekem elmerülni tekintetében. Akkor talán nem vezet ide, és időben odaér. Ah! Muszáj meghallgatnom, mit kap ezért!
Bementem a palotába, majd egyenesen a nagyterem elé mentem, ahogy a szultánt üdvözöltem. Az őrök ott álltak az ajtónál, valahogy el kellett őket küldenem.
-Agák, kiessetek, gyorsan, egy lány kést fogott valamire a sarkon, az előbb rohantak el, kérlek segítsetek neki!- Több sem kellett ezeknek, már rohantak is. Szegények, jól rájuk ijesztettem. Az ajtó elé álltam, majd hallgatózni kezdetem. Kicsit kinyitottam, hogy lássam, kik vannak benn. Úgy látszik az a gyűlés a herceg nélkül elmaradt, mert nem volt rajtuk kívül senki. A szultán pedig nagyon idegesnek tűnt.
-Nem hiszem el, fiam, esküszöm, ezt nem hittem volna rólad! Mondtam, direkt kértem, hogy még csak ne is késs, mert fontos! Erre már vagy negyed órája vártunk, de te sehol, még csak találni sem lehetett téged! Nemrég jelzett egy aga, hogy kint vagy a kútnál, a követ pedig addigra már elment, mivel indult a hajója, én pedig nem tarthattam vissza. A többiek is nemrég mentek el. Mit csináltál, mi volt ennyire fontos, amiért ellenszegülsz nekem?
-Apám, én csak...
-Az aga azt mondta, egy lánnyal látott, valamelyik udvarhölgy volt közvetlen melletted, mikor leért. Mire véljem ezt? Miért beszélgetsz más asszonyokkal, mikor jegyben jársz?
-Apám, Kenna asszonnyal voltam ott, aki régi barátom, miért ne lehetnénk együtt?
-Vele lehetsz, de nem akkor, mikor én hívatlak! Vagy egy szolga fontosabb neked mint az apád, a szultán közvetlen parancsa?
-Nem apám, egyáltalán nem, ne értsd félre, mi csak kimentünk egy kicsit lovagolni, és elszaladt az idő,.....
-Micsoda, lovagolni? Miért vitted te Kenna asszonyt lovagolni?
-Nem tudom, apám, ostobaság volt, nem kellett volna, ne haragudj.....
-Hát nem igen. Egy herceg nem lovagol együtt udvarhölgyekkel, akármennyire is kedveli az illetőt, fiam!
-Tudom, apám, de kérlek, ezért őt ne kérd számon, én erőlködtem, hogy menjünk.
-Ne védd fiam, egy lovagláshoz is, ha ketten vagytok, ketten kelletek hogy döntsetek.
-Elnézést apám, de ebben ő tényleg nem hibás.
-Fiam, miért véded ennyire? Miért nem inkább asszonyoddal, jövendőbeliddel mentél lovagolni?
-Mert..... Sajnos ő nem ért rá, rosszul is volt, gondoltam elhívom Kenna asszonyt, hadd örüljön, hogy egy herceggel lovagolhat. Elvégre csak egy szolga, nem adatik meg neki....-Teljesen elsápadtam.... Hogy mondhat ilyet?! Azt hittem hogy csak is velem akart lovagolni, nem pótlék voltam a számára.... Becsapott. Pedig már azt hittem, hogy.... Tovább hallgatóztam:
-Értem fiam, rendben van, nem is fűzöm ezt tovább, de attól még haragszom. Többször ne forduljon elő. Kenna asszonyra pedig visszatérve, jól érzi magát? Tudod, hogy rá is ugyanúgy ügyelnünk kell, mint a hercegnőre, az anyakirálynő lányaként szereti őt.
-Igen, apám, tudom. És, hát látszólag jól érezte magát, amikor kinn vontunk, engedelmeddel, egyszer elvinném kicsit messzebb is az udvartól, hadd lásson többet is, mint a kert, s annak erdeje.
-Rendben, de ne te fiam, majd megkérem valamelyik agát, vagy Kerimet, szerintem szívesen elkíséri, tudod, hogy gyengéd szálak fűzik hozzá.
-Igen, tudom... De... Igazából jobban szeretném én kísérni, ha össze akarjuk őket egyszer adni, nem lenne szerencsés, ha előre lefárasztaná Kenna asszony...- Az apja nevetni kezdett.- Ne mondd, ennyire rémes lenne?
-Nem apám, de van egy két érdekes dolga, ráadásul nem is mindig tudja, mit beszél, nagyon gyerek még, azt hiszem az leheta baj.
-Te még is szívesen vagy vele, ha jól érzem.
-Régóta ismerem már, kedvelem őt, persze, de azért asszonyomul soha nem venném, Kerimet sem értem.
-Értem. Na most már menj, majd még beszélünk erről azért.
Rendben, és még egyszer elnézésedet kérem. Apám...- Erre könnybe lábadt a szemem, majd kicsit elálltam az ajtótól, s a herceg elől szobámba siettem. Csak ültem az ágyon, és potyogtak a könnyeim. Nem hiszem el... Ennyire utálna? Ennyire rémes lennék? Úgy ne is vegyen el, nekem nem kell egy ilyen férj! Ekkor valaki kopogott az ajtón.
-Kenna, ne haragudj, hogy úgy elsiettem, csak....- lépett be Ibrahim az ajtón, de én semmit nem hallottam abból, amit mondd.-Kenna... Te... te sírsz.... Mi a baj, ki bántott?- H... Még van képe ezt kérdezni... Felálltam, mélyen, s dühösen a szemébe néztem, majd arcon vágtam.
-Kenna...
-Hogy mondhattad ezt? Ennyire szörnyű lennék, mondd? Ennyire?!-ekkor már tudta, miről beszélek, s sértődöttségem is értette.
-Kenna, én, én megmagyarázom,
-Hallgass, szót se többet, ne próbálj semmit sem tagadni, mindent hallottam, a saját fülemmel!
-Kenna, én, ah, én azokat nem,.....
-Mi nem, Ibrahim, mi? Nem Úgy értetted, hát akkor hogy? Csak úgy, hogy?? Hogy lehet ezt máshogy érteni, mondd már meg?! Annyira szánalmas vagy!
-Én azokat nem komolyan mondtam, esküszöm, csak azért,
-Ibrahim, nem érdekel, elhiszed? Menj inkább, beszélgess a királynővel, ő nem ilyen gyerek, mint én!- mondtam, majd visszaültem az ágyamra. Ő ekkor csak állt, majd sarkon fordult és kiment. Nem hiszem el, még most is mosakomott csak. Mekkora egy tuskó!
Aznap már nem is mentem ki a szobámból, csak feküdtem az ágyon, és gondolkoztam...

Másnap reggel kimentem a konyhába, hogy készítsek magamnak valami reggelit, mire Ibrahimba botlottam. Nem is figyeltem rá, csak tovább mentem.
-Kenna, kérlek, várj, csak adj egy esélyt, hogy elmondjam!
-Honnan tudtad, hogy erre jövök, csak ezt mondd meg?!
-Mivel tegnap egyszer sem jöttél ki enni, gondoltam, reggel első dolgod lesz, hogy eszel valamit. És igazam lett.
-Honnan tudod te azt, hogy tegnap nem ettem?
-Estig az ajtód előtt voltam, vártam, hogy kigyere, de nem jöttél.
-Gratulálok. De most eredj, s hagyj engem békén!
-Kenna!- így viaskodtunk egészen a konyháig, míg be nem értünk mindketten. A szakács már messziről hallotta, s ki is ment megint.
-Hagy már, Ibrahim, nem vagyok rád kíváncsi, azt hittem világos voltam!
-De én nem akarom, hogy rosszba legyünk!
-Még hogy nem! Nem így hangzott ez tegnap, azt hittem, egy idegesítő gyerek vagyok!
-Kenna, ezt akarom neked elmondani, amit tegnap mondtam, csak azért mondtam, hogy apám békén hagyjon, s azt sem hagyhattam, hogy Kerim kísérjen a városba, de azt még sem mondhattam, hogy azért nem, mert én szeretnélek!
-Igen, és mért nem szeretnéd, mondd? Azt is kitaláltad, ha már ennyit hazudozol nekem?
-Azért, mert... mert... csak mert nem, és kész.!
-Hát ez szép volt... Na, szia!- mondtam, majd inkább kimentem volna, de megragadta karom, s magához húzott.
-Eressz, hogy merészeled ezt csinálni egy nővel, eszednél vagy?
-Te meg hogy mersz így beszélni egy herceggel ha már itt tartunk, ha?
-Nekem te nem vagy senkim, a szememben senki sem vagy!
-Igen, hát az én szememben te tudod mi vagy? Egy gyerek, egy hisztis, semmivel nem törődő, önfejű gyerek! -Erre már nagyon ideges lettem.....
-Te pedig az én szememben egy faragatlan, önző, beképzelt, alattomos tuskó vagy!- mondtam, majd hirtelen csönd lett, a következő pillanatban pedig már azon kaptam magam, hogy a herceg vadul ajkon csókol, s még köntöse is leesett közben felső testéről. Hirtelen elvesztettem a fejem, csak csókoltam én is tovább.....

 

de hamar feleszméltem, ellöktem magamtól, s pofon vágtam megint, megráztam a fejem.

-Hogy....- majd kimentem..... Kint gyorsan a szobámhoz siettem, leültem a falhoz, s csak bámultam, gondolkoztam ezen az egészen, ami történt.....
 A véleményeket szívesen fogadom!

Legyél te az első rendszeres olvasó  ( jobb felső sarok)

 Lau~