2. fejezet


Újabb kavarodás

Annyira vártam már, hogy megérkezzek, de mégis féltem. Én, királynő? Egyszerűen hihetetlen... Ráadásul a szultán és még inkább a herceg, mit szól majd? Mi van, ha én már nem kellek így neki, ha csak Lolát szerette volna? Akkor annak anyám nem fog örülni. Anyám.... Milyen furcsa ezt hosszú idő után kimondani.... Mikor ő olyan régen meghalt már. Anyám... .. Milyen furcsa..... Új anya, új férj, új ország, új élet..... Nem is tudom, hogy hogy történhet mind ez egyszerre meg... Ráadásul olyan távol mindentől.... Lola is egy sereggel elválasztva van tőlem, talán soha többé nem látom. Sem anyámat. Igen, habár hazudott, örülök, hogy van nekem. Nagyon is. Nem akartam, hogy épp most válasszon el minket minden. De dalán így lesz most a legjobb. Talán Lola dühös, vagy csalódott, talán még megbékél valaha, és újra láthatom őt. Minden vágyamnál nagyobb ez most . S ha talán a hercegnek nem kellek, haza is mehetek. Adja isten inkább, hogy így legyen, és ismét hazatérhetek.
Már egy jó ideje hajóztunk, mikor hirtelen mögöttem termett valaki meglepetésemre. Én, mivel még nem szoktam meg előkelő rangom, és ráadásul szolgaruhában voltam, teljesen rosszul cselekedtem.
-Asszonyom?
-Hát ön ki volna?- hajoltam meg, majd kérdőn néztem rá.
-Királynőm, kérlek, előttem ezt ne csináld, én csak egy előkelő vagyok, te királynő... Nem is értem viselkedésed... Ráadásul ez a ruha... Úrnőm.
-Talán valami gond van a ruhámmal, ember?-kérdeztem pökhendin, mert már elegem volt a lenézéséből viselkedésem miatt.
.Ugyan asszonyom, királynőm! Hogy gondolhatsz ilyet? Csupán kérdésem volt, mit ne vegyél személyeskedésnek, kérlek!
-A világért sem, uram.-mondtam, majd visszaültem a zsákokra, min eddig ültem.
-Asszonyom, illetve királynőm, nem jönnél be hozzánk, a kabinba? Az idő nem igen derűs, meghűlhetsz ideint.
-Hagy engem, tedd a dolgod. Most pedig menj, kérlek, egyedül lennék. Biztosíts felőle, hogy senki se zavarjon, míg meg nem érkezünk.
-Igen is, királynő!
-Köszönöm.-és kérlek, hozz nekem valamit inni, mert szomjan halok lassan ebben a nagy száraz időben.
-Igenis, királynőm.

Fél órába se telt bele, a hajó a parton kötött ki, mi pedig partra szálltunk. Nagy zaj volt odakinn, mindenütt ordító sivítás és csicsergés. Szavamra, már akkor idegesített ez a zsongás, nem hogy éveket, akár egész hátralévő életemet itt töltsem majd ezután. Már épp kiszálltam volna a fedélzetből, mikor egy csapat katona termett előttem, meg egy igen jól öltözött fiatal férfiú, igen jó ábrázattal megáldva. Nemigen bántam volna, ha ő kísérne engem be. Elém is lépett, majd így szólt:
-Hát te, ki vagy? Hol az úrnőd?- Pff, cselédnek néz. Ez igen. Mondjuk ebben a ruhában nem csoda.
-Inkább te ki vagy, mondd?
-Én a herceg vagyok, Ibrahim, most te jössz!- a herceg..... Ő?! Óh... Ez... Hát ez csodás.
-Én a ki.... királynő udvarhölgye vagyok, az úrnő a kabinban van. Értem, kérlek kísérd elém őt.
-Igen is, hercegem.- mondtam, majd meghajoltam előtte. Na , ez már ismerősebb felállás számomra. Besiettem gyorsan a hajóbelsőbe, majd szóltam a cselédemnek, hogy játsszon egy ki időre királynőt. Gyorsan kivettem a koronám a kis ládámból, amiben a holmijaim voltak, majd ráadtam a fejére.
-Na, most pedig eredj hozz ki, és egy szót se!
-Megértettem, királynőm!- ő kisietett, majd én pedig utána mentem. Mikor kiértem, már egymással beszélgettek, én pedig a "királynő" mellé siettem.
-Hercegem, kérlek menjünk, a királynő bizonyára már nagyon éhes, mit megértenék.
-Rendben van, ha ő is menni kíván.
-Hát...-nézett rám, én pedig enyhe helyeslő biccentést tettem fejemmel felé- Rendben, menjünk.
Mielőtt beértünk volna, utunkat az az előző férfi állta, aki megzavarta a gondolataim a hajón.
-Hercegem, engedelmével, ha nem bánja, én is velük tartanék, eléggé eláradtam az úton és éhes is vagyok.
-Rendben. De kérlek, ne magázz, nem szükséges, nem szokás nálunk.
-Értem felség, és megértettem.
Minután ezt elintéztük, bementünk a palotába, ma ettünk egy keveset, én meg lepihentem. Ez utána bementem az uralkodóhoz, hogy üdvözöljem őt, mire eszembe jutott, hogy most nem királynő vagyok, csupán Kenna, az udvarhölgy.
-Szultánom, köszöntelek!-mondtam, majd megcsókoltam a kaftánját.
-Jaj, Kenna, milyen gyönyörű lettél, kész nő vagy, te lány!- mondta, majd megcsókolta a fejem.
-Igen nagyuram, mindketten megnőttünk.- mosolyogtam rá a "királynőre", majd elléptem a trón elől.
-És milyen gyönyörű lett Lola kisasszony is. Na gyere ide, kedvesem, köszönts engem te is!- mondta, a szolgám pedig odament el, majd kaftánt csókolt ő is.
-Nagyuram, köszöntelek! Nagyon rég láttuk már egymást!- mosolygott ő is, majd mellém állt.
-Igen, mind hosszú ide nem láttunk téged. De ennek vége, örökre, itt fogsz élni velünk a palotában, fiammal együtt.
-Igen felség, már alig várom, hogy elkezdjük közös életünket.
-Igen, hamarosan be is következik. Fiamat, láttam e már, mióta megérkeztél? Ha jól tudom, már igen, sőt Kenna asszonnyal is összefutott még odakint.
Igen, nagyuram, találkoztunk vele mind a ketten.
-Akkor jól van, örülök. Na, de most menj, keresd is meg őt,,, biztosan vár téged. Már egy órája mondtam neki hogy majd utánam hozzá küldelek.
-Elnézést nagyuram, csak kicsit lefeküdtünk aludni. Nagyon fáradtak voltunk.
-Megértem, lányom, nem gond, hidd el. De most menj, vár már.
-Rendben, köszönöm, hogy itt lehetünk.
-Ugyan kedvesem, nem kell ezt megköszönni, ez a dolgok rendje.
-Nagyuram,- szóltam hozzá most n.- Kérlek, szólj fiadnak, hogy beszélnék vele, még a királynő előtt. Muszáj lesz beszélnünk egy nagyon fontos dologról.....
-Rendben, tudom, hogy semmi közöm hozzá, de nem tudhatom, hogy mi az?
-Nagyuram, ez eléggé bizalmas, de ha már fiad is tudja, bizonyára te is hamarosan meg fogod tudni. Biztos vagyok benne.
-Rendben, Kenna, akkor jó.
-Engedelmeddel, akkor megyek is, megkeresem a fiad.
-Rendben, jó beszélgetést a fiammal!

Miután elmentem a szultán elől, és megtaláltam Ibrahim szobáját, kopogás nélkül mentem be. Kicsit meglepettnek látszott.
-Kenna, te mit .... keresel itt?
-Csak.... beszélni szerettem volna veled, ha nem bánod. Fontos lenne.Nagyon.
-Értem..... Denem érek rá, majd később. Kérlek, menj most ki.- mondta, majjd elfordult mellőlem.
-Ibrahim, most!
-Kenna, hogy beszélsz velem? Igen, tégóta ismerjük egymást, de erre nem jogosít fel! Sajnálom, de most nem megy.
-Ibrahim, nagyon fontos, esküszöm.....
-Kenna! Na jó, mondd..
-Emlékszel még, mikor it voltunk először nálatok? Lola és én.
-Igen. Hogí ne emlékeznék. Igaz, hogy rég volt, de mély nyomot hagytatok bennem. Főleg te... mondta, majd közelebb lépett hozzám.
-A lényeg, hogy ez most máűs... Nem annak vagyok, akimek gondosz... Sokkal több...
-Nwem értelek, hogy hogy több?
-Hát úgy ,hogy én nem.... Nem az vagyok, akinek hisznek.
-Kenna, ezt most úgy kell értsem, hogy ....- majd még közelebb lépett. - Hogy te sokkal több van nekem, mint sokan hiik?
-Nemrételek, mi az, hogy neked? Én a népről beszélek, meg az emberekről...
Akkor viszont én nem értelek. Miről beszélsz? Enneeek semmi értelme.
-Ibrahim, én...- mondtam volna, de a "királynő" nyitott be az ajtón.
-Lola!- mondta a herceg, majd közelebb léeptt -+Lolához.
-Hercegem, köszöntelek. Hgy vagy?
-Lola... Most beszélünk kell...
-Kenna majd később, most Lola érkezettt, a hitvesem azért kissé előtted van, remélem megérted...
-Persze... Mikor tudok beszélni veled a legközelebb?
-Talán a vacsora után
-Rendben. Akkor vacsora után itt vagyok.- mondtam, majd kimentem a szobobol.
-Nem iszerm el! Ez ....
-Mi a gond, hercegnő?- szólt oda hozzám Kerim herceg, a trónörökös fivére.
-Semmi, csak.... Vűűrj, mit mondtál?
-Ugyan, Kenna. Ne is tagadd. Te vagy  a királynő, nem "Lola".
-Igen, így igaz... De honnan tudod? Ugye nem Ibrahimhoz insulszz éppen?
-UyanKenna, dehogy is.
-Nem iis apádhoz?
-Nem. Csak sétálgatok. Velem tartasz? Kérlek, boldoggá tennél.
-Rendben. Menjünk.- tudni kell, hogy Kerim halálosan szerelmes belém, már nagyon rég óta, amit nem tud feledni.
-És mi járatban vagy itt Ibrahim szobája előtt?
-El akartam neki mondani az igazat. Joga van tudni, mielőtt hozzá megyeek.
-Így is hozzámész? Kötve hiszem. Nem hinném, hogy az öcsém így is elvesz majd. Becsaptátok őt, Knnna! Nem volna jó, hogy ezt tegyen az nem helyes.
-Ugyan, Kerim, miért ne lenne, semmi rosszat nem tettem, én nem. Anyám hallgatta el előletek, magam se mondtam. Mit tehettem volna, mondd?
-Semmit, Kenna, de igazam van, tudod. Ibrahim nem fog így elvenni. Viszont más még elvehe....
-Kerim, kérlek... Tudod, hogy én nem érzek irántad úgy... Mindig is barátomnak tekintelek. Kérlek ne is feszegessünk ezt.
-Rendben, ahogy gondolod.De tudd, hogy mellettem páratlan életed lenne. Nálam jobban senki sem szeretne. Hidd el.
-Tudom, Kerim, de akkor sem lenne helye. Az én férjem Ibrahim lesz, legalábbis ha ő is úgy akarja még.
-Hát azt kötve hiszem, maximum ha elmondod eki az igazat.  De szerintem jobban jársz, ha nem teszed. Talán majd később. Apám azonnal hazaküldene. Hadd, hogy beléd szeressen, majd akkor.
-Ez jó meglátás, igazad van. Rendben, nem mondok neki semmit.